Magyar filmet ritkán látni, mert kevés készül. Az évi nyolc-tízből öt eleve nézhetetlen, ami rengeteg, tekintve az arányokat és főleg azt, hogy szegény ország lévén nem engedhetjük meg magunknak, hogy rossz filmet - akár egyet is - csináljunk. Az örömbe, ami az igaz mozibarát szíveket eltölti egy-egy hazai film bemutatója kapcsán, ahogy mondani szokás, nem kevés üröm is vegyül, mikor gyengécske a film, pedig még akár egész jó is lehetne, ha csak egy kicsit lenne másképp.
Az idei év - és sokak szerint az új évezred - első magyar filmje Molnár György Egyszer élünk című munkája. A forgatókönyv alapja ismét magvas irodalom, Eszterházy (Anna filmje) és Kosztolányi (A rossz orvos) után most Tar Sándor néhány novellája. Amolyan keresztmetszet-film, egy falu életébe enged némi bepillantást, mintegy metszetet nyújtva annak pillanatnyi állapotáról, viszonyrendszeréről, bolondériáiról. A faluban senki sem teljesen normális, a karakterek szarkasztikusan eltúlzottak. Az események középpontjában a kórházból frissiben hazatért apa áll, akinek van egy családja, de nemigen tud vele mit kezdeni, végleg el is hagyj őt sorjában felesége és négy gyereke, még az a kis pocsék életük is tönkremegy, ami volt.
Jó erős a történet, szépek a képek (Kardos Sándor még mindig az egyik legjobb operatőrünk), jók a színészek (Básti Juli, Szarvas József, Gáspár Sándor, Hajdú Szabolcs külön is kiemelendők), kellemes és helyénvaló a zene (Dés), de minden csak úgy rutinból. Mindenki hozta azt, ami már korábban, régen megvolt, igazából egy kicsit sem próbált meg senki új értéket létrehozni, valahogy mindenki egész jó, de mégsem igazán jó. Mindez leginkább a gyerekszereplőkön látszik és általános érvényűnek tekinthető manapság: akármelyik gyerek lehet zseniális, ha jól vezetik, ha játéknak veszi a szereplést és menthetetlenül hamis lesz, ha magára hagyják a görcsösen betanult szereppel. A mostani rendezők alkalmasint megkérdezhetnék mondjuk Palásthy Györgyöt, ő hogyan csinálta annak idején.
Két kivétel mutatkozik, az egyik Hajdú Szabolcs, aki amúgy mind színészként, mind rendezőként különös tehetséggel bír, ő tényleg igazán jó. A másik a film hangja: tökéletesre csiszolt profi munka, pontosan eltalált arányok, nagyon jól szól, nem véletlenül jutalmazták a tavalyi szemlén Kovács György hangmérnököt ezért a munkájáért.
