Rendezőlegenda

Andrej Koncsalovszkijt nem kell bemutatni: először a volt Szovjetúnióban, majd Amerikában is bizonyított, számos történelmi dráma és akciófilm rendezője, aki általában maga írja a forgatókönyveit is. Van, aki a Tango és Casht nem bocsátja meg neki, van, aki szerint éppen ez a film kellett ahhoz, hogy a későbbiekhez megszerezze a befektetők bizalmát. Ebben a kérdésben valószínűleg sosem ül majd el a vita, de ugyanez igaz az Odüsszeiára is. Azt viszont leszögezhetjük: Koncsalovszkijt vonzzák a nagy tablók és a jól ismert történetek. Fogja az alapanyagot, és úgy gyúrja-alakítja, hogy valami egészen más jöjjön ki belőle, amire elsőre gondoltunk volna.

Nincs ez másképpen a Diótörő esetében sem. A jól ismert Hoffmann-mesét – illetve a mese alapján készült Csajkovszkij-balettet – felhasználva egészen furcsa eredményt kevert ki a CGI, az élő szereplős filmek és a musicalek felhasználásával.

Időutazók

[img id=273838 instance=1 align=left img]Először is: fogta az egészet, és áthelyezte az 1920-as évbe, Bécsbe. A történetben szerepel Freud, "az a sarlatán", aki egészen furcsa elméleteket gyárt gyerekpszichológia címén. Aztán itt van Albert bácsi, aki – ha eddig nem esett volna le – a főszereplő, Mary palatáblájára felírja: E=mc2. Ő az, akitől a kislány megkapja a diótörő figurát, és ő az, aki Mary álmaiban is feltűnik – bár nem segít a kislánynak a bajban, úgyhogy nem sok értelme van… Mondjuk az idő nem stimmel, Einstein a történet idején negyvenegy éves volt. Az egyébként remek Nathan Lane a sokszor megdallott őszes kócparókát és bajuszt kapta, amely a '20-as években még nem igazán volt a nagy fizikus ismertető jegye…

És hogy miért kellett Nathan Lane-nek a filmben Einsteint adni? Nos, azért, mert Koncsalovszkij a Diótörőt zenés filmnek álmodta meg, és szüksége volt egy megfelelő korú, énekben is penge színészre. A Broadway-n edződött Nathan Lane kisujjból megoldja a figurát.

A zene Csajkovszkij Diótörőjéből adaptálódik. És akkor itt álljunk meg: ezt pontosan úgy kell érteni, ahogy írva vagyon: adott egy szimfonikus zenekari mű, amelyre Tim Rice szövegét ráerőltették. Minden tiszteletem a szerzőé, közreműködését azonban minősíteni nem tudom: a magyar, szinkronizált változatban igen rossz magyarsággal, a prozódia és a dalszövegírás alapjait sutba dobva hallhatóak a dalok – cseppet sem mellesleg: minősíthetetlen hangmérnöki munka eredményeként.

A sztori

A jól ismert sztori egy kicsit átalakul. Főszereplője Mary. És akkor most nem kezdek fejtegetésbe arról, hogy vajh' miért angolszász neve van, rendben, el kellett adni a filmet, haladjunk. Szóval adott Mary és az ő Rontó Pál öccse, Max. Édesanyjuk amatőr operadíva, egy szecessziós ékszerdobozban élnek, s amíg anyu és apu valami fellépésen mutogatja magát, betoppan Albert bácsi a diótörő figurával, aki a történet során többször is lesz herceg, majd újra fabábu. Álmában Marynek kell megmenteni a kis herceg birodalmát, elűzve a patkánykirályt és népes hadseregét.

A film egyszerre tündérmese az obligát tündérrel, csillagporral, pörgős szoknyával, csettintésre kunkorodó loknikkal, és sötét akciófilm motoros üldözéssel, felrobbanó házakkal. Ugyanakkor kicsit 1984-es beütése is van: komor, sötét képeiben SS-katonákra emlékeztető patkányok sorakoznak, masíroznak fel-alá a rajzolt díszletek között. Az utóbbi képek a legerősebbek a filmben, így már nem is csoda a 12-es karika. Viszont ha ilyen körülmények között a patkányba oltott Andy Warholra maszkírozott, jobb sorsra érdemes John Turturro diadalittas dalra fakad (a már említett borzalmas magyar szöveggel), akkor csak a fejünket tudjuk vakarni.

A 110 perces moziból minden további nélkül ki lehetett volna hagyni a zenés vonalat, és akkor nem kellene azon filózni, hogy hogyan kerül bele minden előzmény nélkül az a lírai dalocska, amelyben Albert bácsi aput emlékezteti arra, hogy ő is volt gyerek. Hacsak nem az a magyarázat, hogy azért, hogy lássuk: Richard E. Grant is tud vezényszóra könnyezni, nemcsak Elle Fanning. Ha már itt tartunk: Elle Fanning nevét tessék megjegyezni: nővéréhez, Dakotához hasonlóan tehetséges kislány már eddig sem volt semmi, és ha sikerrel veszi a kamaszodás, majd a fiatal felnőttkorba lépés akadályait, hallunk még róla.

És mégis…

A magyar-amerikai koprodukcióban készült filmet Pomázon forgatták. Sok magyar szakember neve olvasható a stáblistán, emiatt dagadhat a honfiúi-honleányi kebel. A néhol lélegzetelállító látványvilágért is a magyarok felelősek, a maszkokért is beírhatunk magunknak egy jó nagy piros pontot.

És persze külön pikantériája a történetnek, hogy ha már végképp kisült az agyunk a hülye, értelmetlen szövegektől, versenyt rendezhetünk, hogy ki ismer fel több magyar színészt a patkánymaszkok mögött. Nekem Honti György, Takátsy Péter és Nagypál Gábor megvolt, Gados Béla, Keszég László és Elek Ferenc nem, a többiekről nem is beszélve...

Kinek ajánljuk?
- Aki kíváncsi, mit tudunk nyújtani technikailag.
- Aki él-hal az éneklésért.
- Akit nem zavarnak a szabad adaptációk.

Kinek nem?
- Aki az eredeti Diótörőre számít.
- Akit zavar a didaktika.
- Koncsalovszkij drukkereknek.

3/10