Mit remél az ember egy olyan filmtől, amelynek a trailerében először is biztosítanak arról, hogy "igaz történet alapján" készült, majd pár másodperccel később azt látjuk, ahogy egy kislány torkából ki akar mászni egy kéz? Nos, bármit is, az elvárásainkat esetleg a helyére teheti, ha tudatosítjuk, hogy a Bornedal rendezte mozi egyik producere az a Sam Raimi, aki már többször kompetens mesteremberként mutatta meg, hogy nemcsak ügyes kézzel készít zsánerdarabokat, de ahhoz is van érzéke, hogy finom eszközökkel a(z ön)paródia felé mozdítsa el a műveit (lásd az igen szórakoztató Pokolba taszítvát 2009-ből).
A Démoni doboz esetében újabb zsánerdarabbal van dolgunk, amelynek műfaji besorolásakor leginkább az ördögűzés-kabaré, mégpedig annak is judaizált változata kínálkozik. A film mögött felsejlő igaz történet pusztán annyi, hogy valaki pár éve az eBayen ténylegesen árulni kezdett egy dobozt, amiben állítólag egy szellem lakozik. Ezt az önmagában is brutális erejű tényt tovább súlyosbítja, hogy a doboz különböző tulajdonosai a tárgy birtoklásának ideje alatt mindannyian "gyanús" eseményeket figyeltek meg maguk körül. Ennyit a valós háttérről.
A konkrétan nulla darab fordulatot tartalmazó film viszonylag jó ütemű jelenetezéssel halad előre. Néző elégedetten veszi tudomásul, hogy a zsidó témájú horrorban Anyu Új Pasija – egy ellenszenves fogorvos, mi más? – Wagner-bérlettel lepte meg a szőke asszonyt. Az idilli családképet – ékszerkészítő anyu, kosárlabda edző apu, két helyes kislány – azonban nemcsak a szülők egy évvel ezelőtti válása, de a démoni doboz felbukkanása is tovább rombolja. Démoni doboz megvásárlásától szereplőink érdekes módon akkor is vonakodnak elállni, amikor egy szétroncsolt arcú és feszült idegállapotú nőszemély magából kikelve próbálja meg felhívni őket az ártalmatlannak tűnő tárgyban rejlő veszélyekre.
Sejthető, hogy innentől lejtmenetbe kerülünk: először mulya molylepkék kavarják fel a hétvégi apuka és a hozzá pizzázni feljáró lányok nyugalmát. Néző érti a hiperbolikus referenciális hálót: a molylepke a zsidó hagyományból nem sokat idéz fel ugyan, az amerikai "Mothman" és a Jelenések Könyvéből ismert sáskajárások apokaliptikus idilljéből viszont annál többet. A lenyelt és kiköpött molylepkék viszont, azon túl, hogy a kislányt rövid időre egy kérődző haszonállat bőrébe bújtatják, ehhez már keveset tesznek hozzá.
Lényeg a lényeg, röpke félórányi játékidő után aggódó apuka sejteni kezdi, hogy kislánya zavart viselkedése nem (vagy nem csak) a megbomlott családi egységnek, hanem a démoni doboznak is köszönhető. Apuka segítőkészségének mértékét ugyanakkor árnyalja az a tény, hogy ezután újabb fél órának kell eltelnie ahhoz, hogy kísérletet tegyen a démoni dobozon jól látható felirat elolvasására. Lassan ugyan, de azért erre is sor kerül, és ezt követően a filmben bujkáló komikum jelenléte felerősödik. Az viszont nem komikus, hanem bántóan ignoráns, hogy azt a néhány héber szót mind az egyetemi vallástudós professzor, mind a New York-i ortodox zsidó közösség jeles tagja is csak betűnként, értelmi fogyatékosokat idéző lassúsággal bírja kiolvasni.
Itt még nincs vége. Miután végigvezettek néhány kiszámítható, de azért többé-kevésbé ízlésesen felvett jeleneten, a finálé helyre teszi a dolgokat. A kórház alagsorában végzett ördögűzés során Buzgó Pajeszos Geek Zsidó Fiú a szertartást a következő szavakkal vezeti be: "Put your hands on her!". Néző ezt a vadul hajlongó alak láttán és a dübörgő zene hatására hajlamos "Put your hands in the air!"-nek érteni, és máris villámcsapásszerűen éri a felismerés: valójában egy sajátos trance bulit lát maga előtt, amelynek sodrásában egy pszichoaktív szerek fogyasztásával kísért családterápiára is sor kerül.
A film ritmusából adódóan a "Köszönöm, Tzadok"-beszélgetés után bekövetkező eseménysor sem szolgál fejbekólintó meglepetéssel, de ez itt már nem is feltétlenül baj: kiegyensúlyozott lezárást kapunk, és elvben tovább aggódhatunk azon, hogy a meggyötört Emilyre vajon tényleg a megérdemelt nyugalom napjai, avagy újabb kálváriák várnak.
A méltán klasszikus Ördögűző és újabban a nagyszerű The Last Excorcism persze elég magasra tette a mércét. Bizonyosan nehéz normális ördögűzős filmet csinálni, ahogy ezt pl. a harmatgyenge Rítus ékesen bizonyította. A Démoni doboz összességében korrektul összerakott B-movie, de az igazi esélye az lett volna, ha saját magán belül következetesebben végrehajtja a műfaji fordulatot, és határozottabb gesztusokkal ment volna át önmaga paródiájába. E nélkül sajnos félő, hogy odakerül, ahova annak az izgága és rosszindulatú doboznak is kerülnie kellett volna: a szemétdombra.
