Negyedik nekirugaszkodásra sem támadt fel saját hamvaiból Michael Bay Transformers-szériája (pedig az volt a cél): ugyanolyan kínosan ostoba, mint elődei. Hiába az emberi szereplőgárda lecserélése, ha a felszínes karakterek és a csapnivaló történetvezetés megmaradt. Azonban azt meg kell hagyni, hogy a próbálkozás igazán látványosra sikeredett.

A legutóbbi részben Optimus Prime alkatrészekre szedte Megatront a chicagói „ringben” és megmentette a Földet egy újabb apokalipszistől. A hálátlan emberiség ahelyett, hogy megköszönné az robotcsapat fáradozásait, a bujdosó betyárok sorsára ítéli őket. Egy nagyon gonosz emberkékből álló, titkos CIA-alakulat és egy fejvadász transformer nekilát a megmaradt autobotok és álcák felkutatásának és likvidálásának, hogy a ritka transformium-fémet kivonják belőlük és ennek segítségével saját robothadsereget kreáljanak. Optimus fővezér a legfőbb célpont, aki egy a Párbajéhoz nagyon hasonló, rozoga kamion alakját felvéve rejtőzködik. Cade (Mark Wahlberg), egy csóró, de lelkes feltaláló pár dollárért megvásárolja, azonban amikor bütykölni kezdi, megtörténik az alakváltás. Kitör a családi hiszti: Tessa, Cade lánya (Nicola Peltz) követeli apjától, hogy adja át Optimust a kormánynak. Ellenben ő elhatározza, hogy megjavítja a több résből is „olajzó” vezért. Rögtön érkeznek is az ellenséges csapat tagjai, menekülnie kell mindenkinek. Optimus hálából megvédi és magával viszi Cade-et, Tessát és annak fiúját, Shane-t (Jack Reynor). Első állomásuk a Monument Valley sivatagja, ahol Optimus bajtársai bujkálnak. A nagy találkozó után elkezdenek töprengeni azon, hogy hogyan is mentsék bőrüket, illetve vázukat.

Ezek után már teljes gőzzel beindul a soványka történet játékidejét majdnem három órásra duzzasztó, agyzsibbasztó akció- és látványorgia, ami a film végére olyan gigászi, de röhejes momentumokban kulminálódik, mint például a vas dinoszaurusz (Dinobot) hátán feszítő, óriáskardot lengető és közhelyes életigazságokat monologizáló Optimus jelenete. A film egyetlen igazán értékelhető aspektusa a technikailag precízen kidolgozott, makulátlan látványvilág, amely valószínűleg fölülmúlja az eddigi multiplexes mozgókép-élmények bármelyikét. (Az első film, amelyet teljes egészében az IMAX új, 3D-s digitális kamerájával vettek fel.)

De ez édes kevés ahhoz, hogy a Transformers: A kihalás kora élvezhető legyen. A vizuális műattrakció szinte vállalhatatlan tartalmi igénytelenségeket takar, amelyekben nagyon mélyre kell ásni ahhoz, hogy bármiféle említésre méltó apróságra rávilágítsunk. Értelmetlen volt lecserélni a bedilizett Shia LaBeouf-öt, az akció- és Bay-filmen már edzett (de nem bizonyított) Mark Wahlbergre (Izomagyak) és hozzáadni a lányát megformáló Nicola Peltzet (csak azért, hogy legyen kinek a szexi combjaival keretezni egy-két beállítást) és ez utóbbi macsó versenypilóta-szeretőjét megformáló Paul Walker-imitátort, Jack Reynort, ha jellemek kidolgozottsága zéró. A hármuk dinamikáját csak kínos poénkodással igyekszik érdekessé tenni a film, ami abban merül ki, hogy miközben fejvesztve menekülnek vagy harcolnak életükért, Cade, a féltő apa, folyamatosan kritizálja Shane-t vagy Tessát, mert eltitkolták előle kapcsolatukat. Ez jóindulattal talán ötször vicces, de megállás nélkül zavaró és szánalmas. Halvány színfolt az egyetlen (kissé) árnyalt figura, a rossz csapatot választó, majd a jó útra térő tudós: Joshua Joyce. Az őt megformáló remek komikumérzékkel bíró karakterszínész, Stanley Tucci jelenléte és egysorosai képesek megmosolyogtatni a nézőt, akárcsak az egyik autobot, a Gyűrük Ura Gimlijének gigantikus, vasba öntött másolata: Bulkhead. Ezeken kívül csak az ezerszer látott és hallott klisék kínosságán lehet röhögni.

Két órában is elfért volna ez a filmként eladott, olcsó szórakoztatás céljából teremtett, marhaságokat felvonultató mozgókép-termék. De nem! Kellett még egy óra a néző életéből, csak azért, hogy Bay a maximális profit érdekében a (szigorú cenzorokkal működő) kínai filmpiacnak lobbizhasson. Emiatt a végső összecsapásra Hong Kong-ban kerül sor. Megjelenik egy-két közeliben Bingbing Li, a fene tudja kit alakító kínai cicababa-szupersztár, és vele párhuzamosan az összes létező kínai termék product placementje, amit a néző elé tolnak, azt sem hagyva neki, hogy a városrombolás jeleneteit nyugodtan élvezze. Röhejes, hogy még egy (kínai feliratú) dobozos tejet is képesek a mókázó Stanley Tucci kezébe nyomni, amit szerencsétlennek szuperközeliben kellett szürcsölgetnie legalább fél percen át, miközben körülötte dől össze a világ.

A minden eredetiséget mellőzni akaró Bay, akárcsak előző filmjeit, a Transformers: A kihalás korát is harácsolt ócskavasakból hegesztette össze. Hiába nézegethette a projekt felett executive producerként bábáskodó Steven Spielberg több évtizedes kertvárosi sci-fijeit, nem sikerült lemásolnia a ma is működni tudó formulát (Super 8). Lophatott volna akár a szuperhős-filmek dömpingjének korában műfaji megújulást felmutatni képes, kreatív Marvel-filmektől is. De minek újítani, ha így is érkeznek a zsebbe a dollármilliók? Akárcsak a Twilight-filmek esetében, itt is hiába hangoztatják jogos véleményeiket a morcos kritikusok, mert azok süket fülekre lelnek a lelkes rajongók táborában. Ki-ki örömére, bánatára a közeljövőben érkezik még két rész.