A mindennapi betevő napi ajánló, amely kedvet csinál egy-egy könyvhöz, tárlathoz, filmhez, étteremhez vagy bármihez, amely talán nem is annyira mindennapi. Ezúttal Kutzora Edina ajánlja figyelmünkbe A visszatérés című filmet.
Emlékeim szerint 2003-ban, éppen egy lemez stúdiómunkálatain kerültek terítékre a filmek. Na nem mintha unatkoztunk volna a felvételek közben, de a sajátos zenei hangulatokhoz szorosan kapcsolódnak képek, amelyek a filmekre emlékeztetnek. Megemlítettem a fiúknak, hogy mostanában nem láttam olyan filmet, amely igazán megragadott volna. Erre Andrej Zvjagincev
A visszatérés című filmjét ajánlotta egyik zenész kollégám. Bízva ízlésében, bevetettem magam a Művész mozi széksoraiba - és nem csalódtam.
Ez a film egyszerre gyönyörködtet és elgondolkoztat. A művészfilmek sokszor élnek a lassú megfontoltsággal, ami sokaknak álmosító lehet, de ebben az esetben nem csak a lenyűgöző fotózás, a művészien kidolgozott festői képek a lassabb részek erényei. A spirálisan felépített, titkokat sejtető történet töretlenül fenntartja az érdeklődést. A rendezés mellett elismerést érdemel Mihail Kricsman operatőr is, akinek a rendezőhöz hasonlóan ez volt az első nagyjátékfilmje. Nem meglepő, hogy a film számos nemzetközi fesztiválon tarolt, a többi között a 2003-as velencei filmfesztivál nagydíját is megnyerte. Ám érdekes, hogy nekem még évekkel később is tartogatott meglepetéseket.
Amikor 2007 decemberében lelkész barátommal borozgattunk, már éppen a "szétköpő körnél" tartottunk (költő édesapja hívja így az utolsó, a búcsúkört, amelyet szigorúan egy következő vendéglátóegységben kell elfogyasztani), amikor szóba került, miként tud megjelenni egy művészeti alkotásban a szenvedéstörténet. Legnagyobb megdöbbenésemre a Zvjagincev-filmet hozta példának. A teológián tanulmányozták ilyen célzattal, mert a felszíni réteg alatt nagyon finoman kirajzolódni látszik benne egyfajta passiójelleg is.
Két fiatal fiútestvérről és az apjukról szól a történet. Az apa tizenkét év távollét után visszatér a családhoz, és egyből kirándulni viszi a fiúkat. Furcsán, kiismerhetetlenül szigorú, nem tudni, mi a szándéka, honnan jött, mit élt át. Tele van titokkal a múlt és a jelen is. A kisebbik fiú lázadozik ellene, míg a nagyobbik követni próbálja a határozott apát. Mégis, a szigor ellenére felvillan az atyai szeretet, ám a történet végül tragédiába torkollik. A visszatérés valóban nagyon sok bibliai utalást hordoz, ízlésesen simulnak a film szövetébe, vállalva az észrevehetetlen hétköznapiságot.
A rendező nem volt hajlandó magyarázni a filmet. Amikor erről kérdezték, azt mondta: "Nem szabad hangosan beszélni szent és fontos értelmekről, mert mihelyt fecsegni kezdünk róluk, mindaz, ami varázslatos és szent, azonnal elpárolog. Csak sejtetni szabad, ami igazán fontos."
