"Normális vagy?... Vigyázz, mert úgy maradsz!"
Bodó Viktor, az eddig főként színészként (Rosszfiúk, Kalózok, Jadviga párnája) ismert, huszonéves alkotó ötven perces filmszatírája egy tévébemondó metamorfózisát követi nyomon. A Citromfej főhőse, Tibor - aki évek óta gályázik egy tv csatorna híradó-szerkesztőségében - egyszer csak megkapja a főszerepet. Kiderül, a következő naptól rendszeresen ő mondhatja el a nagy híradóban a híreket. Második fellépésébe azonban egy kis hiba csúszik. Aznap reggel ugyanis, miután elvégzi beszéd- és arcgyakorlatait a fürdőszobatükör előtt, a lakásajtó nyitott ablakán át egy apró lövést kap. A lövés nem halálos, sőt észre sem veszi, hogy a hirtelen érzett szúró fájdalmat a hibbant szomszéd csínytevése okozza, aki egy fúvócsövön át repít valamit a tarkójába. De van egy különös következménye. A férfi arcán egy oldhatatlan izomgörcs jelenik meg, valami elmulaszthatatlan vigyorgás és vicsorgás közötti állapot, amolyan négyzetre emelt örök-amerikai mosoly. Az a rémület és meghökkenés, ami a férfival sorra szembetalálkozó embereken tükröződik, egyre inkább megalapozza sejtésünket, hogy furcsa állapota nem pillanatnyi zavar volt csupán. Az adást megszakítják, s a főszerkesztő röhögőgörcs és dühroham között fuldokolva rúgja ki állásából.
A Citromfej egyetlen mozdulattal húzza ki az általa ábrázolt valóság alól a talajt, és ezt a főhős arcára fagyott, fájdalmasan vicsorgó mosollyal teszi. Ezzel minden valós esemény felborulásának méltó terepet nyújt. A film kezdetben finoman egyensúlyozva, majd egyre nagyobb kilengésekkel közelít egy expresszív és szürreális képekbe billenő világ felé. Tibor számára már nem működik a jól bejáratott világ. Nemcsak állását veszti el, felesége is elhagyja, s amikor a Deák téren, hogy kerülje a feltűnést, két elmebeteget sétáltató ápolóhoz szegődne, az perverz alaknak nézi és dühödten leüti. Aztán találkozik egy női sorstársával, aki szintén "úgy maradt", csak ő egy hosszú "ó" kimondása közben. A lány a férfi minden tiltakozása ellenére azonnal belészeret, s "de én ilyennek szeretlek, amilyen vagy, ilyen citromfejnek" kiáltással épp a nyakába ugrana, mikor a másik újra hazamenekül, hogy végleg elzárkózzon az őt kitaszító és tűrhetetlen világ elől. Itt talál rá egy esküvőjére készülő pár, akikhez korábban tanúnak ígérkezett, s felismerve a vészhelyzetet azonnal elszállítják egy ismerősükhöz, aki "mágus és plasztiko-kibernetikus"...
A film egyik legnagyobb pozitívuma a kiváló alapötleten túl, hogy Bodó Viktor színész-rendezőként cseppet sem idegenkedik színészei improvizatív játékára bízni az események előadását. A film részben a forgatás közben íródott, s önmagát a főcímben film-improvizációként határozza meg. A Citromfej legfőbb témája a maszk, a presztízs, mint maszkhordozó. A maszk, az ál-azonosulás szimbóluma, mely elrejt és mássá tesz. E film egzisztencialista meséje azt sugallja, nem a világ torz, hanem mi magunk vagyunk azok. Átváltozás-történetének tanulsága szerint megszabadulni alapos munkával felépített, önelégült énképünktől igen fájdalmas dolog. Hiszen az életben örökösen viselkedni kell, higgadtnak lenni és előnyösnek, sikeresnek látszani. De mi kerül elő a felszín alól, ha ez a maszk lehull? A görcsös akarás, a rémület, a megfagyott vigyor letörölhetetlen gesztusa. Egy negatív maszk, mely semleges arcvonásaink alatt rejtőzik, s melynek vetületében képtelenség normálisnak nevezni a világot. A halotti maszkok, az egy másik világban élő lényt ábrázoló rituális maszkok, az ijesztgetős busómaszkok, a rémisztő maszkarcok James Ensor karneváli képein, s az emberméretű, vigyorgó híres emberekről készült papírmasé-figurák, akikkel fényképezkedni szoktak a turisták - mind e lecsupaszodott tekintet rokonai.
S mi a hasonlóság egy műfogsort villogtató siker-mosoly és egy túlvilági lény rémgrimasza között? Mi a különbség a viselkedés, az idiotizmus és önmagunk között? Ha a média művi világát nézzük, melyben a siker egyenes arányban áll a megsemmisüléssel, az elhasználódással, akkor nem sok. A Filmszemlére sajnos nem készült el Bodó Viktor Citromfeje, pedig az önmagával meghasonult médiasztár történetével szépet piruettezett volna a skizofrén kultúrpolitikai helyzet felett.
