Jön a Mikulás, meg a karácsony, ideje lassan körülnézni, hová megyünk Nyúlival moziba. Így estem be az Atlantisz - az elveszett birodalom című rajzfilm nézőterére. (Rendezte: Kirk Wise és Gary Trousdale.) Különben is valahogy divatba jött a szigetmánia, mindenféle csatornán látom keresésének történetét, hipotéziseket, legendatöredékek ismertetését. Amúgy is mindenki kutat: megtalálták a Titanicot is, iparág lett az archeológiai kincskeresés, fémdetektor nélkül ki se menj az utcára. Nem cikizem őket, izgalmas hobbi.
Ebben a moziban kettos múltba teszik a sztorit: a srác, aki elindul felfedezni, valamikor az első világháború előtt keres szponzorokat, mert hogy nagyapja egy több száz éves kézikönyvet hagyott rá, olyat, amiben minden benne van, amit a szigetről tudni kell - persze annak, aki bírja ezt az ősi nyelvet. A több száz éves múlt felfedezésére induló kis srác kehes, szemüveges - ahogy a filmekben egy tudóshoz illik -, de később tud mást is. A baj csak az, hogy egy akkora nagy víz alatti űrhajóval indulnak, amelyről rögvest tudod, hogy itt lőni is fognak, meg üldözés is lesz - Hollywoodban ezek nélkül nincs film -, s ez kicsit rémisztő, legalábbis Nyúli szemével. Miért kell eljátszani az Öböl- háborút a tenger alatt? Nem tudom, lényeg, hogy valahogy megérkeznek Atlantiszba, és láss csodát, víz alatti égbolt(!), csodás hegyek-völgyek, virágok, kedves népek, vak király és óriási felhokarcolók (ókoriak) várják őket.
Szuper. Csakhogy jön a rossz ember, az expedíció vezetője. Mert hogy itt is van realizmus, tudni lehet, hogy a világban vannak olyan sötét alakok, akik csak azért bányászkodnak az ókorban, hogy a talált kincseket milliókért eladják. (Egy jó duma azért nála is akad: mi lenne, ha mindenki viszszaadná, amit lenyúlt az ókori kultúrákból? Üresek lennének a múzeumok...) Hát ilyen fazon ez az itteni nagyfejű is, durva fráter, ráadásul képmutató, nem barátkoznék vele, az biztos. Sőt, gonoszkodik is, szegény főhős barátnőjét, Atlantisz királynőjét is bajba sodorja. Nyúli már menne is ki a moziból... Pedig nem kéne, mert a csajszi előre megmondja, hogy minden jó lesz a végére, a filmcsinálók (Walt Disney stúdió) tudják, hogy a gyerekek rémisztésének is van határa.
Az ilyen filmek oktatnak is egy kicsit. Itt például megtudhatod, hogy volt egy ősnyelv, ha azt tudod, minden mai nyelven perfektül beszélsz, ezért aztán a királyi udvarban angolul folyik a társalgás. Viszont van nekik egy kis kristályuk, amely az egész víz alatti kultúrát életben tartó nagy kristály mása: ebből jön valami maxienergia, amitől a halott feltámad, az idő megáll, az élet és szerelem örök, boldogság mint a pelyva. Ezt a kis kristályt azért odaadhatnák a film végén a nézőnek - nemcsak a gyerekeknek - én például tudnám használni. Bár - mint minden ketyerét - ezt is megunnám egy idő után. Képileg viszont fantasztikus dolgokat lehet ezzel a kristállyal csinálni, minden, amivel kapcsolatba kerül, kékes fényben világít, ami biztos azt jelenti, hogy tele van boldogsággal. Mivel megszünteti a gravitációt is, a kép a végtelenbe utazik és vissza (természetesen a víz alatt); a kő maga a dizájn, elkapja az ellenség lövedékeit, megbünteti a rossz embert és fénysebességgel hozza a heppy endet.
A mozinak mindezen túl van egy fontos üzenete is: ezek a szigetlakók ugyan boldogok, de nem egészen, ugyanis nem tudnak olvasni, és emiatt nyomorognak. Szóval, tanulj meg fiam olvasni rendesen, mert dislexiával nem lesz teljes az élet. Egy nagy piros pont ezért az üzenetért, amit még Nyúli se venne zokon.
