Féltem tőle, de már vártam is. Tudtam jól, hogy egyszer csak elérkezik az a pillanat, amikor szembesülnöm kell. Szerettem ezt a Betty Blue című filmet, már annak idején is, amikor bemutatták, talán valamikor a nyolcvanas évek végén, most meg egy új forgalmazó egy új mozit avat ezzel a múlt századi filmmel, pontosabban annak több mint háromórásra bővített változatával. Ez a mozi a volt Duna mozi helyén megnyíló ODEON-Lloyd mozi, az új forgalmazó pedig az érdeklődő közönség számára nívós videó és DVD kölcsönzőiről ismert ODEON, ahol történetesen több jó ismerősöm is dolgozik. Elfogultságot kell tehát bejelentenem.
Az új mozit illetve ez nem okoz gondot, hiszen így felújítva mindent tud, amit egy kis művészmozinak manapság tudnia kell. Elég nagy a vászon, jó a hang, kényelmesek a székek, az üzemeltetők hozzáértéséről és lelkesedéséről sincsenek kétségeim, arra azonban, hogy a közönség fogja-e szeretni ezt az új mozit, majd néhány hónap múlva, tapasztalatok birtokában térhetünk vissza. Én mindenesetre drukkolok. Jean-Jacques Beineix "moziavató" filmje azonban nehezebb kérdés. Mint említettem, szerettem ezt a filmet, mint ahogy gondolom sokan mások, akik látták annak idején ezt a mindent felperzselő és szinte törvényszerűen tragikus véget érő szerelmi történetet. Elszállt-e felette az idő, elbírja-e a történet a rendező által szorgalmazott több mint órányi megnyújtását, képes leszek-e úgy azonosulni Zorggal, a kezdő íróval (Jean-Hugues Anglade), mint régen? Felforgat-e újra engem is ez az elképesztő nőszemély, Betty (Béatrice Dalle), mint a szerencsétlen Zorgot?
Nos, nem. Bármennyire szeretném is, de nem. De sietve szögezném le azt is, hogy aki most szándékozik megtekinteni a Betty Blue-t, azt fanyalgásom ne riassza el, mert azért komoly, ütős mozi ez. Én nekik ajánlom ezt a filmet, feltétlenül. Aki viszont már látta, az azért jól gondolja meg.
A plusz órával ugyanis nem lett több a film. Hosszabb mindenképpen, de ennek ellenére igazán jelentős többletet nem sikerült hozzátenni ehhez a történethez. Ráadásul annak idején az ereje is a sűrűségében nyilvánult meg leginkább. A kezdeti erotikus fülledtség fokozatok nélkül, folyamatosan vált egyre elviselhetetlenebbé, a végső őrület így vált érthetővé és főleg, megélhetővé. Ez az új változat bőbeszédűbb, több meztelenkedést, szeretkezési jelenetet láthatunk, a mellékszálak, mint a Zorg könyvének kiadattatása, Betty barátnőjének és a pizzás Eddynek a kapcsolata, a kisváros fura rendőrei, valamint a szomszéd boltos és fehérmájú neje civódásai ugyan jobban ki vannak bontva, de ezek nem mondanak többet el Bettyről és Zorgról, mint amit eddig is tudhattunk róluk. A más újonnan beszerkesztett jelenetek, mint például a kokain-szerzés, vagy a bankrablás pedig teljesen feleslegesek. Egész egyszerűen úgy gondolom, ez a történet éppen kamarajellegéből adódóan, nem bír el három órát, megnyújtását téves rendezői koncepciónak ítélem. Beineix a film éléből és erejéből vett el ezzel, és megkockáztatom, egy legendát is sikerült lerombolnia, bár épp ő teremtette, megtehette ezt, de kérdem én, minek? Arra már nem is merek gondolni, hogy még egy bőrt akar lehúzni Betty Blue-ról, mert az már túlságosan is gusztustalan lenne. Ez a film így azokra vár, akik még nem találkoztak vele, és/vagy azokra, akik nálam engedékenyebbek.
Mert megnézni azért érdemes, csak én sajnálkozom. De úgy gondolom, ha már egyszer valaki kiengedett a kezéből valamit, akkor az akkor van kész, utólag már hiba bármit is hozzátenni, vagy éppen elvenni. Olyan ez, mint amikor a kőműves felépít egy házat, átadja, majd még éveken keresztül jár vissza toldozni-foldozni, hogy a kéményt még elfelejtettem, még egy ablakot be kell tenni és így tovább. Beineix ezt a filmet már 1986-ban egyszer bemutatta, akkor nagy siker volt, azóta viszont, néhány felszínes és hivalkodó próbálkozástól (pl. a Végzetes hipnózis) eltekintve, adós a folytatással. Így azonban ez részéről csak pótcselekvés, ráadásul nem is szimpatikus... Kár érte.
