Bár aki egy tökös bankrablós gengszterfilmet akar látni, annak sok lehet a romantika, aki pedig szerelmes drámára számít, az meghökkenhet az akciójelenetek láttán, a Tolvajok városában az a jó, hogy végül senkinek sem okoz csalódást. Sőt, még többet is ad a nézőnek, mint amire az számított.

Nem én vagyok az első, és nem is az utolsó, aki leírja: Benjamin Géza Affleck-Boldt (a továbbiakban csak Affleck Géza, hadd örüljünk) jobb rendező, mint színész. Nem mintha aktori kvalitásaival bármilyen gond lenne, de hősünk második rendezésével ismét azt bizonyítja, hogy direktorként még hatékonyabban képes feltárni hősei lelki mélységeit, mint színészként. A Tolvajok városában testvére, Casey Affleck (legyünk korrektek: Caleb Casey McGuire Affleck-Boldt) helyett magára osztotta a főszerepet, a film pedig ismét Bostonban játszódik, pontosabban Charlestown negyedben, ahol több a bűnöző, mint Európa összes parlamentjében együttvéve.

Doug is egyike a bostoni nehézfiúknak, bár négytagú tolvajbandájában nem a nyers férfierőt, hanem az észt képviseli: ő terveli ki lépésről-lépésre a rablások forgatókönyvét. A történet elején munka közben látjuk a rossz társaságot, amint kirámolnak egy bankot, desszertként pedig magukkal visznek egy szemrevaló dolgozót, Claire-t, (Rebecca Hall) akit ugyan nem bántanak, de a lelkében soha el nem múló sebeket ejtenek. Az eset után az FBI-nyomozó, Adam Frawley (John Hamm) azonnal elbeszélget a lánnyal, de szegény nem sok információval tud szolgálni, ami előrevinné a nyomozást; közben viszont Doug is felkeresi a lányt, hogy megtudja, veszélyes-e a szemtanú rájuk nézve. Innét már könnyű folytatni a sztorit: a szaglászásból randi lesz, majd szerelem, de bonyolódik a helyzet, a mimózalelkű rosszfiú pedig hiába akar kiszállni a bűn mókuskerekéből, ezt csak az utolsó nagy balhé után teheti meg. Közben Clair is rájön a titokra és jogosan érzi úgy, hogy a bankrabló lelkileg is kirámolta őt – de hogy a finálé milyen fordulatokat hoz, az legyen meglepetés.

A Tolvajok városa bankrablós filmként indul és noha remekül működik a heist movie-szál is, hamar áttevődik a hangsúly a bűnös főhős lélektani tipródására, valamint a szerelem szövődésére, és ahogy Corbijn idei kiváló filmjében, Az amerikaiban, úgy itt is egy olyan figura története tárul elénk, aki szakítani szeretne múltjával, de a megváltást nem adja olyan könnyen az ég. Affleck Géza (a továbbiakban csak Géza) a Hideg nyomon című kiváló rendezői bemutatkozás után ismét a bűnös városba kalauzol minket, de nem nehéz továbbgondolni a dolgot, a szelíden lobogó amerikai zászló ugyanis arra enged következtetni, hogy szociális környezettanulmányával az egész országról ad nyugtalanító jelentést hősünk. Így a mozi legalább annyira szól egy társadalomról, ami "zuhan lefelé és miközben zuhan, azt mondogatja, hogy megnyugtassa magát: eddig minden rendben...", mint egyetlen ember kálváriájáról. Emellett a direktor saját magáról is mesél, több életrajzi vonás is felfedezhető privát Szemtől szembenjében, például a gyökerektől való elszakadás problémája is előkerül. És ez az oka annak, hogy nem nevezhetjük Gézát ügyes iparosnak: olyan történeteket választ, melyekben saját magát látja viszont – legalábbis az eddig elkészült két alkotásnak megannyi metszéspontja van.

A Tolvajok városában találkozhatunk néhány erős, de nem túl eredeti akciójelenettel, melyeket jó érzékkel szórtak szét a két órás játékidő alatt; ám a lelki vonalat is legalább ilyen ügyesen tartják kézben az alkotók, így egy percig sem válik unalmassá a film, könnyű azonosulni a szereplőkkel – vagyis Géza ügyesen fon hálót a néző köré, bárminemű modorosság és érzelgősség nélkül. Ehhez persze kellettek a kiváló alakítások: Rebecca Hall érzéki és törékeny, félelemtől rezgő ajkaival azonnal zsebre vágja a nézőt, a másik aduász pedig a főhős cimboráját alakító Jeremy Renner, akire A bombák földjén óta előszeretettel osztanak olyan szerepet, melyekben átlagos, mégis a környezet erőszakos nyomása miatt szadista elmebeteggé váló figurát alakít. Még a mellékszerepekben is remek villanásokat láthatunk, ilyen Blake Lively, a narkós anyuka (hasonló karakterrel találkozhattunk a Hideg nyomonban is), illetve az ír virágárus gengszterfőnök (Pete Postlethwaite), aki egy emlékezetes monológ során elmondja Dougnak, hogyan herélte ki az apját, és hogy mi lett igazából az anyjával. A feszült jelenetek között még némi humort is sikerült a dialógusokba csempészni, ennyi pedig bőven elég ahhoz, hogy egy szőrösszívű kritikus jónak tituláljon egy mozgóképet – még akkor is, ha annak legtöbb építőkockája ismerős is lehet más filmekből.

Ben Affleck Géza munkái azért szimpatikusak, mert érezni rajtuk, hogy a srác tudja, honnét jött és nem próbálja meg elpalástolni múltját, sőt, erényt kovácsol belőle. Megmaradt egy Hollywoodban flangáló suttyónak, de ha nem vigyáz, könnyen a színészből lett rendezők legjobbjai között találhatja magát.