A kritikusnak, mégha a magyar filmes társadalom perifériáján tengődik is, boldognak kell lennie, hiszen e sorok írása közben jön a hír, a parlament hosszas-hosszas huzavona után elfogadta a magyar filmtörvényt, így, legalábbis alapjaiban, biztosítva látszik a magyar film jövője; valamint készülődünk az idei filmfesztiválra, ahol nyilván és biztosan, de legalábbis valószínűleg lesz ok lelkendezni. Boldognak kellene lenni, ám mégse sikerül...
Nem vagyok dühös, nem áskálódok, nem utálkozok. Mérhetetlenül szomorú vagyok, hiszen a magyar film nagy nemzedékének jónéhány jellegzetes tagját láttam az ötlettelen, tétova kínlódás görcsében fetrengeni Az ember, aki nappal aludt című magyar filmben. Kezeimet tördelve kérek elnézést tőlük (és A.Ginsberg verssorának ferdítéséért is), de erre a filmre nincs mentség, minden ízében elhibázott, összecsapott fércmű. Pedig.
A film író-rendezője, Szabó László, a magyar film utazó nagykövete címet is viselhetné, hiszen személyesen volt jelen a világ filmművészetének nagy pillanatainál, magyarként. Dolgozott Jean-Luc Godarddal, Roman Polanskival, Eric Rohmerrel, Claude Chabrollal éppúgy, mint Szomjassal, Grunwalskyval, Gyarmathy Líviával, Jancsó Miklóssal. 1990-ben írta Az ember... forgatókönyvét, akkor zajlott a rendszerváltás, még frissek voltak az elvtársakból urakká lett gazemberek fegyvercsempész akcióiról szóló hírek, még izgalmas volt, hogy lehetett már szólni a rendőrség korrupciójáról. Azóta eltelt tíz év, és ezek a dolgokat már minden szinten, és teljesen eredménytelenül túlbeszélték, és ezek a dolgok ennek ellenére semmit sem változtak.
Ennek ellenére vannak a sztorinak izgalmas, érdekes elemei. A keménykötésű, részeges zsaru közhelyes figuráját hagyjuk, de az öreg zsidó kasszafúró figurája, vagy a mindentudó kocsmatöltelék Lecsó, még kissé túlbeszélten még jónak is mondható, Mausz bácsi dupla-lakása hitelesnek tűnik, de mit keres egy VIII. kerületi késdobálóban (Itt a vendég-lő elnevezés egyébként szellemes) egy afro-amerikai pincérnő? A történetből még nyilvánvaló közhelyei ellenére lehetett volna izgalmas krimit forgatni. Ám az ügyetlen, dilettáns színészvezetéssel Szabó végképp mindent elrontott. Elszomorító látni a már sokszor bizonyított, kiváló színészeket üres tekintettel, marionett-bábu módjára mozogni a rájuk kényszerített valószerűtlen szituációban. A hatvanas évek iskolatelevíziója modorában elmondott didaktikus magyarázatokat Marx és Lenin képeiről, az általuk fémjelzett korról, a drogfogyasztás károsságáról, és hasonlókról pedig jó esetben csak kinevetni lehet, ám ez nem passzol a film alaphangulatához.
A filmhez kapott sajtóanyagból úgy tűnik, a film operatőre, Kurucz Sándor 1988 óta nem fogott kamerát a kezébe, ez meg is látszik a filmen. Képeit hárman vágták, olyan hatékonysággal, hogy több jelenetvégi poén sikeresen lemaradt. (Bár ez lehetett az adott mozigépész sara is.)
A főszereplő Cserhalmi György már számtalan magyar és külföldi filmben nyújtott kiváló alakítást. Szilárd véleményem, hogy legalább annyira filmvászonra termett, mint Robert De Niro, ráadásul szinte teljesen hasonló szerepben láthattuk már egy jó filmben (Dögkeselyű), most bambán, jó kisfiúként (baráttól mindent elfogadó barátként) megcsinál minden abnormális lehetetlenséget, amit az eltévedt rendező megkíván tőle. Mankós verekedős jeleneteit talán Jackie Chan ihlette, itt azonban legfeljebb csúfondáros kacaj fogja jutalmazni. Kvalitásait messze alulmúló vergődését szinte kimondhatatlan szomorúság látni. De sajnos ez áll az összes szereplőre. Bubik István vérszomjas rendőrparancsnoka, amint gyermekei játékvasútját vezérli túl, szívfájdítóan infantilis, Újlaki Dénes nagyon veszélyesnek szánt elvtárs-ura csupán gombszemű játékmackó, Garas Dezső sakkmániás katolikus papja egyszerűen túlzás, Szirtes Ágit, Schell Juditot észre sem venni. Székely B. Miklós (Bánk) visszafogottsága, Szilágyi István (Lecsó) karikaturisztikus játéka miatt dícsérhető. A civil statiszták pedig azért, mert civilek maradtak. Ez azonban sajnos édeskevés, ha a végeredmény ennyire szánalmas. Csak remélhető, hogy gyors lesz a felejtés.
