Nagy Viktor Oszkár első nagyjátékfilmjéről első pillantásra nem mondanánk, hogy elsőfilm. Aztán mégis. Az útkeresés mindenképpen jellemzi. Meg bizonyos hagyományok.
Az Apa megjelenik
Szikár vidék, rögös föld, talán a szőlő megterem. Itt vesz földet a börtönből frissen szabadult Apa (Derzsi János), hogy talán újra kezdhesse életét. A Fiú (az eddig ismeretlen Halmi Tamás átütő alakítása a film egyik legnagyobb erénye) nehezen viseli apja megjelenését, nem tud, talán nem is akar mit kezdeni vele. Kettejük közt a feszültséget csak fokozza, hogy az Apa szeretője a Fiú nagynénje, akihez talán a Fiú is vonzódik. Gondolhatjuk, hogy a kies, szürke magyar tájba pottyant emberek nem sokáig képesek majd egymás mellett látszat-békében sem élni, s hogy a feszültség robbanásának első számú generátora a Fiú lesz. Nem érhet minket meglepetés. Nem is ér.
Az Apa, aki több mint apa
Mindenféle értelmezésekre adhat okot az Apaföld szikár alaphelyzete. Apa, Fiú, nagybetűvel - hol a szentlélek, kérdezhetjük. Az ödipuszi alaphelyzet - a fiú féltékeny az apára, elutasítja, az anya-figura iránti vonzalmából, birtoklási vágyából következően - itt tisztán modelleződik. Az, hogy nem éri meglepetés a nézőt a cselekmény szintjén, tehát nem baj: az ősi alaptörténet megszámlálhatatlanszor jelenik meg a művészetekben időről időre, s létjogosultságát épp archetipikus, alaptörténet volta igazolja. Ennél sokkal érdekesebb a kérdés, hogy miként jelenik meg itt, hogyan dolgozza fel a rendező, mit ad hozzá a háromszögtörténeten s az ősi szeretet-gyűlölet frusztráción kívül.
A hagyományokon túl
Sajnos azt érzem, az Apaföld évtizedekkel ezelőtti magyar filmes hagyományain nehezen lép túl. A rendező korábbi rövidfilmjei már arról tanúskodtak, hogy markáns hangja lehet: nem áll távol tőle a tragikum minősége, a komor, sorsszerű emberi alakok ábrázolása. Itt a séma működik, de az működteti magától is a történetet, a stílus viszont nem elég erőteljes ahhoz, hogy elugorjon onnan, ahonnan indult: a rögös, sivár apaföldtől. Hosszúak a csöndek, lassúak a jelenetek, de valahogy nincs bennük sok minden azt leszámítva, hogy "gyűlölöm az apámat, ezért szétrobbanok a feszültségtől". Ez a téma már rég kész van, többek között olyan zseniális alkotásokkal, mint James Dean Édentől Keletre című filmje, a stílus pedig szintén ismert: jóval ezelőttről, hazánkból. Nem unatkozunk, de hiányolunk. Én a saját hangot.
Kegyetlen téma
Ugyanakkor hatalmas öröm Derzsi János főszerepben látni. Ravasz Tamással nagyon jól működnek együtt a vásznon, s szerencsére a többi arc sem elhasznált. A terek, a képek nagyszerűek: a szobabelsők az időtlenség atmoszféráját gyönyörűen tükrözik. Én a bátorságot, az eredetiséget, a tökösséget - remélem, nem félreérthető: ez nem egy "tökös" film kéne, hogy legyen -, és a sokkal több kegyetlenséget hiányolom Nagy Viktor Oszkár filmjéből. Mert a téma kegyetlen.
Kinek ajánljuk?
- Azoknak, akik szeretik és ismerik a magyar filmet.
Kinek nem?
- Akik egyénibb elsőfilm-élményre vágynak.
5/10
