Az amerikai társadalom peremén tengődő, szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb figurákat gereblyézett össze Bill Maher rendező, hogy tragédiákban gazdag és kilátásokban szegény életük bemutatásával rávilágítson: a life az bizony sucks. Meg arra is - hollywoodi műhelymunkáról lévén szó -, hogy azé' van remény. Suttyófalva lakói közül elsősorban egy dögös anyukája (Charlize Theron) által hátrahagyott kislánnyal és apapótlékká növő nagybátyjával kerülünk közelebbi kapcsolatba. Az egymás hegyére hányt szívások - a teljesség igénye nélkül: elbocsátás, kilakoltatás, ganéjhordás, atyai verés - közös átélése (szó szerint) ütős kis csapattá kovácsolja hőseinket, miközben a gyámügy és a rendőrség kéz a kézben üldözi deprimált duójukat. A projektet producerként is jegyző Miss Theron nem először vájkál a dobozos sörön és tévésorozatokon élő néprétegek életében: tette ezt már a Rémben is, a különbség szinte csak annyi, hogy ezúttal szépségére csak a konstans sírás elkente sminkje vet némi árnyékot. A szemétkedést is meghagyta másnak: a nagyon, nagyon gonosz (nagy)apa szerepében a szebb napokat látott Dennis Hopper a begyöpösödött, közeli hozzátartozóit előszeretettel öklöző vidéki bunkó iskolapéldáját hozza. Mint ahogy az egész történet is egy, a film helyszíneitől távol eső magániskolában írott fogalmazás benyomását kelti: "A lúzer attól lúzer, hogy szegényebb, butább és magányosabb, mint mi...". És ha erre rápakolunk egy pár lapáttal, akkor odáig jutunk, hogy röpke másfél óra alatt a legjobb, ami hősünkkel történik, az, hogy baltát illeszt az apja fejébe. S nem mellékesen a nézőébe is.
