Filmet csinálni nehezebb, mint arról filmet csinálni, hogy milyen nehéz filmet csinálni. Ezt a pofonegyszerű felismerést hasznosította Herendi Gábor, amikor csapatot toborzott és támogatókat keresett dédelgetett álma, a Valami Amerika elkészítéséhez. A fiatal rendező eddig reklámban "utazott" (egyebek között a Postabankot, a Soproni Ászokat, a Pannon GSM-et népszerűsítette), mivel azonban mestere a vizuális hatáskeltésnek, és humorérzéke is kirobbanó, önbizalommal vértezetten úgy érezte: eljött az ideje a nagyfilmes bemutatkozásnak.
A téma adott volt, "csak" fel kellett öltöztetni. Mi másról szólhat Herendi opera prímája, melyben a szerző - nyilatkozata szerint - "teljes önmagával jelen van", mint az elindulás nehézségeiről, a pénzgründolás technikájáról, az érvényesülés lehetőségeiről, a munkafeltételek szervezéséről, a magánéleti háttérről, a nőkről (az ihletőkről) és még annyi másról, ami a pályán kopogtatókat foglalkoztatja. A forgatókönyv megírásában Márton Gyula segített a produceri teendőket is magára vállaló debütánsnak: olyan mesét kreáltak, melybe beépítették legszemélyesebb tapasztalataikat és fixa ideáikat. Lazán, könnyedén, designkáprázattal, show-mutatványokkal, koncertszámokat vegyítve paródiákkal, szikrázó klipeket házasítva blődlimozzanatokkal, harsogó zene pattogó akkordjaira, eklektikus nagyvonalúsággal, időnként pajkosan ki-kikacsintva a vászonról.
Mindezzel nincs is semmi baj, a Valami Amerika felszabadult eufóriája kifejezetten üdítő. A közreműködők egyáltalán nem erőlködnek, hangulatos az atmoszféra, tempósak a jelenetek (az utolsó rész kivételével), még az önirónia színei sem hiányoznak a tablóról (a reklámfilmfelvételek gunyoros fricskája). Ezzel együtt az "Amerikából jött egy ember, mestersége?"-játék kissé szertelen, a film túldekorált karácsonyfához hasonlítható. Díszei csillogóak, de lehúzzák a sztori ágait. Gyengébb képsorok (például budapesti szabványanzikszok) váltakoznak elementárisabb megoldásokkal. Másik kritikai észrevételünk még súlyosabb. Nem kívánsághangversenyt, esztrádegyveleget, szakmai alkalmassági vizsgát látunk, hanem fikciós filmet, melynek éppúgy léteznek követelményei, törvényei, módszerei, mint teszem azt a sóhajtásnyi fél- vagy egyperceseknek. A Valami Amerikának - noha kellemes látvány, szórakoztató mulatság - a cselekmény és a konfliktus kibontása az igazán sebezhető pontja. Már az alapszituáció irreális. A lezserül magabiztos Alex Amerikából azért jön hozzánk - idegenbe szakadt hazánkfia jó darabig titkolja, ki is ő valójában -, hogy egy ismeretlen kezdőnek nyúljon a hóna alá. Ráadásul fifti-fifty hozzájárulásos alapon, cashben akarja látni az összeget: eléggé valószínűtlen efféle kombináció. A folytatás szintén - a testvérek bekerítő hadműveletével, a rózsaszínű érzelmi románccal, majd a "vissza az egész" happy endjével. Hiába habkönnyű a darab, a logikának nem szabad kibicsaklania. A bonyodalmak - hála az írói spekulációnak - úgy rendeződnek el, akár a mesében. A szélhámosról lehull a lepel, viszont a szükséges dohány biztosított, a mentalitásban, gondolkodásban, vérmérsékletben eltérő fivérek igyekezete meghozza a kívánt eredményt, mindenki mosolyog. A finálé túlságosan bonyolult. Vagy inkább túlságosan lekerekített.
Herendi Gábor igyekezett hasznosítani üzleti tapasztalatait. Szponzorait sűrűn behozta a vászonra, csak úgy virítanak az árulkodó logók, feliratok, emblémák - hiába, ez is a vállalkozás velejárója, nyugodjunk bele, fölösleges berzenkednünk miatta. Kellemes meglepetés Szervét Tibor magabiztos játéka, remek műfaji érzéke. Szabó Győző kedves nőcsábász. Hujber Ferenc dilijei meggyőzőek, Ónodi Eszter is vitézül megküzd szerepe sablonjaival, Pindroch Csaba viszont erőtlen. Remek Schütz Ila kótyagos takarítónője és a rendőri igazoltatás jelenete.
A fogadtatás - telt házak, a filmmel együtt lélegző közönség, kacagóorkánok - arról tanúskodik: a nézők hálásak és elnézőek a hibákkal szemben.
