Meglehetősen kockázatos, sőt hálátlan dolog manapság antik tragédiát bemutatni. Nehezen érthető a patetikus szöveg, hétköznapjainktól távolinak tűnnek a konfliktusok. Mit mond a Médeia 2500 év múltán egy olyan világban, ahol a számítógép helyesíróprogramja magát a Médeia szót is médiára szeretné cserélni?
A Katona József Színházban Zsámbéki Gábor Euripidész Médeia című drámájának színpadra állításakor három "oszlopra" támaszkodott. Az egyik Rakovszky Zsuzsa fordítása, amely 2004-ben is mondhatóvá formálta a görög szöveget; a második az ezt a szöveget nemcsak hitelesen elmondó, hanem fájdalmában a szerelmet gyűlöletté változtató feleség szerepében az évad talán legnagyobb alakítását jegyző Fullajtár Andrea; a harmadik pedig a díszletet tervező Khell Csörsz.
Az előadás a nézőtéren kezdődik. Szirtes Ági a dajka szerepében a nézőtéren áthúzódó kifutóról lép be a színpadra. Ő, az átlag képviselője mondja el a prológust, Médeia szomorú történetét: hitt Iaszónnak, elárulta érte apját, otthagyta hazáját, becsapta barátait. Mindent a szerelemért. Aztán a Nap unokája megérkezik Korinthoszba. A barbárság földjéről a civilizáció birodalmába; és rá kell ébrednie arra, hogy elrontotta az életét. Férje otthagyja, hogy a helyi király lányát vegye el. A megőszült, pocakot eresztett férfiban Médeia nemcsak a hajdani hódító királyfit látja, hanem egész élete értelmét vagy értelmetlenségét is. Máté Gábor a lelépő férfi kopott szövegével biztosítja az asszonyt, hogy tulajdonképpen a gyerekek és a feleség érdekében köt új házasságot, és ők együtt továbbra is olyanok lesznek persze, mint egy nagy család.
Médeia szinte beleőrül a kilátástalanságba: fájdalma és gyűlölete is állati. Száműzni akarják két gyermekével együtt, mert bosszújától tartanak. Teljes joggal. Kreón (Bezerédi Zoltán) nem született zsarnok, de most jogtalanságot kell elkövetnie, hogy megvédje az övéit. Fél Médeiától, és igaza van. Médeia nem gondolja azt, hogy minden aljasság megbocsátható. Neki is igaza van. És éppen ez a tragédia lényege: az igazságokból nem adható igaz válasz, nem lehet jól dönteni. Az ember szerencsés lehet, de boldog soha.
Ezt támasztja alá a kar is. A három nő három típust testesít meg: Bodnár Erika korosodó turistája már csak szemléli azt a szenvedélyt, amit talán megélt valamikor. Pelsőczy Réka az önálló fiatal nő, Tóth Anita pedig a mindenkori anya figurája: ő nem veheti figyelembe a világ abszurditását. Mégis a tragédia végén követ pakol az ölébe: jobb volna meg sem születni?
Khell Csörsz színpadképét az üresség határozza meg: autóroncs, ócska viskó, és mindenütt kő. Kő, kő, kő, a széttört korinthoszi oszlopok kövei. Egy olyan világé, amelynek nagyságát a romok adják. A gyerekgyilkosság helyszíne, a kocsironcs jól mutatja az antik dramaturgia és a mai színház közötti átjárhatóságot: egyszerre a nézők szeme elől elzárt tér és a színpadkép meghatározó eleme.
Szakács Györgyi jelmezei méltó társai a díszletnek. Mai ruhák, görög hangulat; Médeia fekete ruhája és piros leple pedig a bánatot és a szenvedélyt, a szeretetet és a gyűlöletet öltöztetik. Az előadás mai jellemekkel dolgozik: a királyok helyett férjek és apák, királynők helyett feleségek. És ők a fontosabbak: a nők nemcsak többen vannak a színpadon, de erősebbek is a férfiaknál: sem Kreón, sem Iaszón nem erős figura. Ők a szabadságban hisznek, Médeia pedig a végzetben.
A férj kisszerű marad, Médeia bosszúistennővé magasztosul. Zsámbéki felfogásában az életben maradó férj tragédiája a hétköznapiság, Médeiáé pedig a hétköznap-nélküliség: öl, ha élni nem lehet. Szeretet és gyűlölet egyformán erős, míg végül sértettsége lesz az erősebb. Megöli fiait, hogy férjének se maradjon senkije: azon áll bosszút, akit szeret, és azokat áldozza fel, akiket szeret. Fullajtár Andrea Médeiája kettős figura, szerelme és gyűlölete egyformán perzselő. És mindenkit megperzsel: az előadás végén emberek és istenek, vétkesek és vétlenek egyformán boldogtalanok. Nincsen remény, nincsen remény.
