Most már bizonyos, amit azért eddig is sejteni lehetett, hogy Koltay Gábornak ismét sikerült elbaltáznia egy nemzeti közérdeklődésre számottartó témát. A Honfoglalás silány kiállítását, teljes művészi sikertelenségét ( eufémizmussal: balladisztikus feldolgozását) még lehetett mentegetni a produkció pénztelenségével, az ellenséges politikai környezettel, ám a Sacra Corona kapcsán mindez szóba sem kerülhet, hiszen mint a Magyar Millenium filmje jelentős támogatásban részesült minden téren. Ennek ellenére egy katasztrofális, műalkotásként szinte értékelhetetlen mozgókép született.
A kudarcnak számos okai közül elsőként talán a milleniumi kormánybiztos által írt forgatókönyvet említhetnők meg, ami helyenként annyira bántóan elnagyoltra sikeredett (több mint negyven év eseményeit fogja át), hogy a nézőnek bizony kapkodnia kell a fejét, hogy követni tudja a a történetet összefüggéseit (hacsak nem érettségiző diák vagy esetleg történész). Emellett Nemeskürty munkája inkább emlékeztet egy rossz történelem tankönyvre, mint sem egy film írásos előképére, amelyen számon lehetne kérni dolgokat. Például, hogy vajon miért nélkülöz minden drámaiságot, hol vannak belőle a valóságos, hiteles konfliktusok? Miért ennyire szimpla, már-már a dél-amerikai telenovellákat idéző a szereplők jelleme? Miért oly kimódoltak a dialógusok? A válaszok nyilvánvalóan az aktuálpolitikai felhangokat sem nélkülöző, ideológiai üzenetközvetítés kényszere körül keresendők, mert egyébként csak a dilettantizmus lehet a magyarázat.
Koltay Gábor rendezése elképesztően nívótlan. Színészvezetése gyenge, pedig igen nagy szükség lenne rá a dramaturgiailag felépítetlen jelenetekben: a színészek kénytelenek rutinjuk segítségével létrehozni a karaktereket, de ennél többre már nem juthatnak( lásd pl. jellemábrázolás). Az meg nem színészi feladat, hogy bizonyos, kulcsfontosságúnak vélt pillanatokban révedő tekintettel kell nézniük a semmibe.
A film digitális trükkjeit a csatajelenetekben tényleg jól pótolják a statisztériát. Annál gázosabb viszont a megnyíló égből alászálló, angyalok tartotta Szent Korona víziója, amely bántóan elüt a film addigi realista látványvilágától. Mennyivel stílusosabbra sikerült Szent Gellért megjelenése László királynak, ahol is csak a világítással és a kamera mozgásával operálnak az alkotók.
A Sacra Corona esztétikailag értékelhető teljesítményeként a jelmezeket és az operatőri munkát lehet megemlíteni. Kemenes Fanny ruhái hitelesek, szemet gyönyörködtetőek, akárcsak Novák Emil fotografálása. Teljesítménye nagyban hozzájárul ahhoz, hogy film egyáltalán végignézhető. Ugyanis a forgatókönyv egészének elhibázott dramaturgiai konstrukciójából eredően a film kibírhatatlanul hosszú a maga kétórás időtartamával.
A film alkotóinak szándéka szerint, a Sacra Corona az egység, az összetartozás és az összefogás szükségének üzenetét kívánja közvetíteni a nézőknek Félő, hogy ezt a feladatát nem lesz képes teljesíteni.
