A Tolvajtempó az a film, ami olyan, mint a zene a liftben vagy a kandallóban csendesen ropogó fa: sosem fogja teljesen elvonni a figyelmünket, de arra pont jó, hogy kicsit kikapcsoljon.

Nyilván nem ilyennek szánta a rendező, Dominic Sena, akinek egyébként ez volt az első nagyjátékfilmje, és azóta sem csinált túl sokat. De nem is az volt a feladata, hogy megváltsa a világot, hanem az, hogy leforgassa a filmtörténelem talán legnagyobb szabású tisztelgését.

A film az azonos című 1974-es film remake-je volt, de nem sima újraforgatásról volt szó. Az eredetit jegyző H. B. Halicki, aki a 74-es filmet írta, rendezte, de még a főszereplője is ő volt 1989-ben meghalt egy balesetben, amikor a film második részét forgatták. Halicki volt a filmjeiben a kaszkadőr is, a halálát az okozta, hogy amikor a második rész leglátványosabb jelenetét készítették elő, akkor egy elszakadt biztosítókötél miatt kidőlt telefonpózna rázuhant.

Halicki filmes vállalkozása egészen egyedülálló volt. Nem volt sem színész, sem rendező, sem író, sem kaszkadőr igazából, csak volt egy nagy halom kocsija, amivel kezdeni akart valamit. Ugyanis alapvetően abból élt, hogy volt egy roncstelepe, meg egy autómentő vállalkozása.

A filmet a lehető legkevesebb pénzből akarta összehozni, ezért vállalt ő mindent, és profi színészek helyett is családtagok, ismerősök szerepelnek benne. Néhány jelenet pedig valódi balesetek, rendőrségi, tűzoltósági vonulások lefilmezéséből született. A végeredmény nyilván felemás lett: becsülendő a lelkesedés, és próbált látványos filmet forgatni, de igazából ennél már a 70-es években is voltak jobban sikerült autós alkotások.

Az első rész után 15 évvel Halicki megpróbált egy valóban látványos, vérbő akciófilmet csinálni az eredeti ötletéből, de a halála után értelemszerűen sosem készült el a film. A Tolvajtempó ugyanis egyet jelentett Halickivel, ha ő nincs, akkor Tolvajtempó sincs.

Halicki halála után valamivel több mint 10 évet kellett várni arra, hogy a Tolvajtempó végre az az akciódús, baromi feszes, kellemesen giccses és klisés autós akciófilm legyen, amilyennek Halicki megálmodta. Ez a film tett pontot Halicki karrierjére, tulajdonképpen megadta neki a végső tisztelet.

A rendező özvegye és Jerry Bruckheimer lett az új film producere, már 1995-ben elkezdték előkészíteni a folytatást, a rendező pedig a már említett Dominic Sena volt, aki egyébként korábban dolgozott együtt Halickivel, az operatőre volt. A sztori csak hangulatában és csak néhány elemében egyezik az eredetivel, nyilván annyit frissítettek rajta, hogy megállja a helyét a 2000-es években. A forgatókönyvírók között egyébként az akkor még szinte ismeretlen J.J. Abrams is ott volt, igaz, a nevét nem adta a filmhez.

A Halickihez hasonlóan autómániás Nicolas Cage remek választás volt a főszerepre. Cage elhivatottságát jól jelzi, hogy szinte az összes kaszkadőrjelenetét ő maga hajtotta végre, a forgatás előtt vett egy rakás leckét, hogy megtanuljon igazán látványosan vezetni.

Itt már szó sem volt arról, hogy kisköltségvetésű kultkedvencet akarnak gyártani, Cage mellett a szőke és raszta, vagy valami olyasmi Angelina Jolie, Giovanni Ribisi, Robert Duvall és Vinnie Jones adják el a filmet.

Természetesen ettől az alkotástól sem kell azt várni, hogy megváltja a világot, a karakterek továbbra is pofon egyszerűek maradtak, és a történetre sem lehet azt mondani, hogy különösebben sok csavar lenne benne. Autós akcióból és szépen megkomponált üldözésből annál több jut.

Ráadásul a hardcore rajongók néhány finom utalást is észrevehetnek az eredeti alkotásra. Egy részen a háttérben ugyanaz a kocsilopásokra figyelmezető tábla látható, mint az eredetiben, a mitikus jelentőségű Ford Mustangot, Eleanort ugyanonnan lopja el Cage, mint az eredetiben Halicki. Ráadásul a remake legutolsó üldözési jelenete csak részben volt megkomponálva, hasonlóan az eredeti film nagy részéhez, aminek klasszikus értelemben még forgatókönyve sem volt.

A remake-en nagyot dob a zenéje, remekül illeszkednek a filmben elhangzó számok a koszos, izzadságszagú, naplementés hangulathoz, meg az üldözésekhez.

A Tolvajtempó után egy évvel jelent meg a Halálos iramban, ami a mai napig uralja az autós üldözéses filmek világát, nehéz elképzelni, hogy lesz még valami a Tolvajtempó soha el nem készült folytatásából. Az biztos, hogy a két rész közötti legalább 15 év már most is megvan, szóval bármi lehet.