Nem tudnám most már megmondani, miért hittem, hogy csodát látok majd, rejtett elegáns filmet, amit nem néz senki, hiszen a világ épp vuvuzelázik. Végül is: mindenben nem tévedtem, az Egy másik ember rejtettnek rejtett, egyetlen másik emberrel néztem az esti előadást, pedig aligha lehetett sokkal jobb a Japán?Kamerun mérkőzés.
De talán a film sem sokkal jobb. Mindenesetre szebb, finom, plasztikus, lágy, fekete-fehér képek, a rendező és az operatőr azonossága ad valami kisfilmes bensőségességet, eltettek minden snittet, minden nézést, rögzített mozdulatot, hogy a megfelelő pillanatban megtalálják mindennek a helyét. Üresnek látszó, de mégis hasznos jelenetekben gazdag a film. Cselekményben szegényebb.
Egy kicsit beszélni kell róla, de nem lövök le poént, nem is volna könnyű eltalálni, ami nincs. Egy svájci kisvárosban egy fiatalember újságírónak és filmkritikusnak áll, sajtóvetítéseken üldögél, a jelek szerint ez arrafelé sem sokkal lélekemelőbb program, mint nálunk, ugyanazok a típusok: okosak és alaposak, jegyzetelők és félájultak, stírölők és stíröltek. Halovány konfliktusok bontakoznak, de nem épülnek, inkább csak megesnek, és közben nem tudni, hogy ezek a kicsodák mit is akarnak.
Valamit pedig akarhatnak, hiszen van egy a filmen áthúzódó motívum, a róka. A fiú, aki középkori francia irodalmat tanult, a Róka-regényt olvassa, aztán elüt egy állatot a havas úton, és nagy tisztelettel viszi le a dögöt az útról, hogy a hóba temesse, a lány meg Stravinsky zenéjét ismeri föl az utcán sétálva. A motívumnak azonban nincs különösebb kifutása, inkább csak becsúszik a néző gallérja alá, biztos akarnak vele valamit, de nem látni, mit, a film meg rókák nélkül sem lenne szétesőbb, vagy megfordítva: rókákkal sem feszesebb.
Különösebb baj nincs vele, ha nincs történet, belemenekülnek a képekbe, a nem is hatástalanul ábrázolt erotikába, klazszikus négycicis film, bibirkéléssel. Az időnként áthelyezett hangsúlyoktól azonban semmi nem marad fenn a rostán, cselekménynek unalmas, erotikának értelmetlen (bár a kínai evőpálcikával emelgetett here nem nevezhető filmes közhelynek), emberábrázolásnak legalábbis kontúrtalan, de inkább tartalmatlan, egyik főhős sem elég érdekes, hogy csak miatta érdemes lenne filmet nézni, nem következetes jellem, hogy abból fakadhatna valami érdekes összecsendülés. Lemegy a film, és azzal a lendülettel át is megy az emberen, a magam részéről szívesebben nézem a bevallottan rossz filmeket, mint a cigarettázós szenvelgést.
