A Cincin lovag az IMDb-n 6,1 pontot kapott csak a 10-ből, ami kicsit elbizonytalanított, mikor 4 és 6 éves fiaimmal a moziba indultam. Ráadásul hiába foglaltak jegyet nekünk délelőttre, mikor odaértünk egy-egy mogyorós chipsszel és karácsonyi ajándékokkal teli túlélőhátizsákkal, kiderült, hogy tévedés volt, nem is azt a filmet vetítették, a Kaméleonhoz meg még kicsik. Délután beültünk a nagyszívű kisegér kalandjaira, és a vetítés tényleg matinéjellegű volt, csak néha tört elő az alkotókból Jankovics Marcell Ember tragédia-s énje.

Hogy a srácok miért jöttek el ezért a filmért kétszer is a moziba? Ennek két oka volt, egyrészt a tévében látott bemutatók ("mekkora füle van, milyen ügyes kisegér"), másrészt az a tőlem származó dezinformáció, hogy Cincin Lovag azonos a Narnia 2 kardozó egerével. Valójában Caspian hercegék segítője Cinc vitéz (Reepicheep) volt, de mire erre rájöttem, már a nézőtéren ültünk három másik család társaságában.

A történet összességében követhető volt, annak ellenére, hogy olykor külön szálakon futott a cselekmény ("Most hol van Cincin?"). A film érthetőségi faktorának emeléséhez a narrátor gyakori megszólalására volt szükség. Bencze Ilona kellemes hangja azonban a fontosabb események ismertetése mellett töménytelen mennyiségű közhelyet is szórt a nézők felé: "A fájdalom különös érzés", "Ha szív összetörik, gyakran rosszul forr össze". A toposzok annak is köszönhetőek, hogy az állatos sztorikra specializálódott írónő, Kate DiCamillo (Egy kutya miatt - Because of Winn-Dixie) láthatóan igyekezett idehozni antik drámák és Shakespeare alkotások sémáit. A gyerekek persze nem erre indultak be, sokkal inkább a Göbe nevű butácska szolgálólány bugyuta szóvirágaira: "Ha hercegnő leszek, külön szoba lesz a bugyogóimnak", amiből szintén volt pár.

Az írónő igen sok olvasmányélményét kívánta egy műbe adaptálni. A műben jó és gonosz, fény és sötétség, szépség és szörnyeteg, társadalmi konvenció és egyéni ambíció küzd egymással. Igen, ez mind. Ugyanakkor a film két rendezője és az egész stáb sem bírta magába fojtani az eddig megvalósítatlan művészi elképzeléseiket. A követhetőség ellenére így a történet igen eklektikusra sikeredett.

Az alapozás még hibátlan: a szerző három horizontális szintjét mutatja be a világnak: az emberekét, az egerekét és a patkányokét. Hasonló felosztást láthattunk Sam Fell előző, Elvitte a víz című filmjében. A Universal Animation Studios biztosra akart menni, Fell mellett Rob Stevenhagent bízta meg a rendezéssel, aki másfajta rágcsálókkal már nagyot alkotott (Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény).

A három világ igen sematikus és idealizált, az emberek ünnepelnek, finom levest esznek, az egerek távol tartják magukat mindenkitől (a legfőbb szabály: félni), a patkányoké pedig a nagybetűs alvilág (valódi kloákakreatúra). A szintek közötti átjárás a sémák és az előítéletek miatt is szinte lehetetlen. A királynő az ünnepi leves megkóstolásakor hal meg amiatt, mert Luciferi patkány véletlenül a tányérjában landol. Innentől kezdve megáll az élet a királyságban, egyrészt szürkeség szállja meg a tengerparti várost, másrészt tilos lesz az éltető leves készítése, továbbá a patkányokat minden eszközzel üldözik.

"Szükség van egy hősre" - közli a narrátor. Ő pedig nem más, mint a romantikus kisegér, Cincin, akit mássága miatt (nem fél) kivet az egérközösség, ám kitartásával, bátorságával, gálánsságával megváltást hoz mindenkinek. Cincin megformálása telitalálat. Nagy füle antik színházi maszkként jelzi mindenkinek, hogy egy különleges, szuperszenzitív állatról van szó.

A film Cincin hőstetteinek bemutatásakor kissé zavarossá válik. Az animátorok sokszor öt-hat percnyi öncélú szerzői filmbetéteket alkottak, megakasztva, sőt egy idő után helyettesítve a történetet. Ilyenkor a gyerekek nem értették, miről van szó (kicsit unatkoztak: Snickerst kértek és megitták a kólámat), mi meg elképzeltük, ahogy az alkotók összekacsintanak: azta, milyen jól száll a por, mutassuk még öt percig, amíg elül. Az öncélúság mellett a sztorit annyiban sem támasztja alá a látvány, hogy szélsőségesen ábrázoltak minden karaktert: a patkányokat például nagyon lehúzták képileg, verbálisan is ("rühellik a fényt"), ráadásul meg akarták enni a hercegnőt ("kaja, kaja!"). De a L'ecsóhoz hasonlóan a filmkészítők elvártak volna egyfajta azonosulást a Rattus rattusokkal és norvegicusokkal. Ez picit sem sikerült, a gyerekekkel megutáltatták a patkányokat.

Közben azért megértették a film üzenetét is: "a kisegér nem tanulta meg az alapszabályt, hogy félni kell, és egy tűvel kardozni kezdett". Ez köszönhető annak, hogy nincsenek kikacsintós poénok a szövegben (a legbonyolultabb: "aki jobban fél, az negyed"), nincsenek túlbonyolított mondatok, az idegen és erőltetett kifejezések száma csupán egy (a lojálist kellett magyarázni). A romantikus, lassabb képek mellett igazi akciójelenetek, valódi feszültség kötötte le a figyelmet: Dodó és Bálint vagy tízszer süppedt ijedezve a fotelbe.

A gyerekeknek összességében tetszett, bár otthon már nem figyeltek a Cincin előzetesre a tévében, inkább a Wall-e robotokat tologatták. A felnőtt frakciónak viszont egyáltalán nem jött be, holott fiaim szerint ez a film a felnőtteknek is szól: "a korhatár nélküli azt jelenti, hogy öregek is nézhetik". A film üzenete mindenesetre pozitív: legyél bátor, gáláns, és a megvilágosodás pedig olvasás útján érkezik. Én pedig sajátos választ kaptam arra, hogy a latin musculus (kisegér) szónak mi köze van az izomhoz. Így kaphatott nálunk is 6-ot a 10-ből.