Hát megjött! Itt a Gyűrűk ura trilógia újabb darabja, A két torony. Hogy nem kispályás film, az már az első három percben kiderül. Kezdő családapák gondolni se merjenek arra, hogy csemetéikkel együtt nézik meg, hacsak nem akarnak rémálmukból felriadó gyermekeik mellett virrasztani éjszakánként.
Van itt minden: horror levágott uruk-hai fejekkel, fantasztikum olifántokkal, történelmi kaland középkori lovagpáncélokkal és fegyverarzenállal, és akció akció hátán. Még a pszicho-thiller, és az üdítő romantika sem hiányzik. A film pengecsattogtatástól és harci üvöltésektől hangos, vagy épp vihar előtti, nyomasztóan csendes. Azonban mindenképp sötét, és sejtelmes.
A cselekmény három szálra szakad: három veszélyekkel és rémséges ellenséggel teli vándorlásra, melyek végén a vándorlók önmaguk csatáin túljutva a Helm szurdoki háborúban összefogva, heroikus küzdelembe vetik magukat a Szarumán és Szauron által vezetett sötét erőkkel szemben.
Addig azonban annyit mennek-mennek mendegélnek gyalogosan, lóháton, négykézláb, vagy beszélő faóriáson, hogy a nézőnek határozottan kétsége támad, hogy a szereplők nem a jövő évi távgyalogló VB-re készülnek-e?
Nem hiszem, hogy lenne film, amely vizuális effektusokban, jelmez- és látványdömpingben túl tudna tenni rajta. Még mindig vadregényes az új-zélandi táj, az operatőrt és a rendezőt dicséri, hogy a valóság és a misztikum képei - a jellemet tükröző sminkek, maszkok, és a komputer grafika segítségével - olyan mesefolyammá állnak össze, amely kétségtelenül lehengerlő.
Talán pont ez a baj ezzel a filmmel. Hogy olyan tökéletesen megcsinált. Semmi sincs a néző fantáziájára bízva, minden a szemünk előtt történik. A gonosz annyira csúf, és a jó annyira szép, hogy üdítően hat a történetbe új szereplőként belépő tudathasadásos, Gollam-Szméagol.
Ő ugyanis hol hűséges juhászkutyaként szolgálja Zsákos Frodót, hol külsejének megfelelő gusztustalan terveket sző ellene. Amennyire visszataszító, legalább annyira nevetséges, és szánalmasan emberi is, hiszen ki ne ismerné fel benne a bujkáló kisördög szerepét?
Hasonlóan üdvözítő Gimli humora. A nemes törp mindig akkor áll elő valamilyen aranyköpéssel, amikor a feszültség a tetőfokára hág.
A film maga műfajturmix-teremtő, valószínűleg mindenki talál benne neki tetsző részeket. Komoly színészi teljesítményt aligha. Engem egyvalamiről győzött meg: újra el kell olvasni a Tolkien regényt!
