A hűtlenség a művészet egyik alapköve. Kimeríthetetlen, megérthetetlen-megérezhetetlen téma: minden alkotás csak kísérlet, piciny ecsetvonás lehet. Adrian Lyne filmje újabb árnyalatokkal bővíti ezeket a kísérleteket.
A Sumner házaspár (Connie - Diane Lane, Edward - Richard Gere) nyugodtan éli megszokott életét New York egyik kertvárosi negyedében. Kisfiú, kutya, két autó, barátok... Ám egy szeles nap mindent felforgat. Connie a városban belebotlik Paul-ba (Olivier Martinezt), a jóképű francia könyvkereskedőbe. Az egyszeri találkozásból szenvedélyes kapcsolat lesz. A testi élvezeten túl a fiatal férfi olyan elfeledettnek hitt érzéseket ad neki, amelyeket otthon már nem kap meg. Játékosságot, költészetet, cinkosságot. Végre kiszabadulhat a megfelelési kényszer alól. Ezekben a pillanatokban nincs felelősség. Ám Edward megérzi a hűtlenséget. Gyanakszik, elhessegeti az érzést. Végül nem bírja tovább, és nyomozót fogad. Hamarosan fotókon látja beigazolódni gyanúját. Tűr egy darabig, aztán felmegy a fiú lakására. A macsós "leülünk, iszunk, megbeszéljük"-nek induló találkozás azonban tragikus véget ér. Connie és Edward egy darabig birkózik a maga titkával és érzéseivel, aztán hirtelen összeomlik minden...
Kis gyanakvással ültem be a filmre, valami minden ízében megszokott rettenetre számítva, ám fanyalgásom hamar szertefoszlott - magával ragadott a film: a kevés helyszínen játszódó történet minden szelete a feszültség fokozására irányul, nincsnek jelentéktelen dolgok, holtvágányok.
Diane Lane alakítása hátborzongató. Felkavaró hitelességgel jeleníti meg a a vágyai tüzében önmagát is megperzselő asszonyt. Olivier Martinezt (nemrégiben a Titanic szobalányában láthattuk) sem hiába tartják a francia színészet nagy reménységének. A szerelmet és szeretkezést művészi szinten űző fiatal sármőr bőrébe bújva maga a kísértés. Mellette csak kontrasztként és húzónévként jöhet számításba Richard Gere. Az egykori szívtipró itt csupán merev elvek szerint élő családapa, aki ugyanúgy igyekszik megfelelni a filmbéli önmaga által alkotott ideának, mint a szerepnek. Hármasuk azonban remekül működik, s ezt nagyban fokozza a jól választott mellékszereplők játéka is.
Peter Biziou hangulatban-szépségben megkapó képeket komponált A hűtlenhez; színvilága, beállításai lelket érintőn húzzák alá a jeleneteket. A Lángoló Missisipi című filmért (rendezte: Alan Parker) Oscar-díjjal jutalmazott operatőr járatos a témában: ő fényképezte Louis Malle torokszorító drámáját, a Végzetet is.
A hűtlen valós emberi érzéseket jelenít meg művészi igényességgel, ám fogyasztható módon. A rendező eddigi, (pár)kapcsolatokat elemző munkái (9 és 1/2 hét, Végzetes vonzerő, Tisztességtelen ajánlat, Lolita) közül talán a legkiforrottabb. A sokszor emlegetett kötelező hollywoodi motívumokat leszámítva mesterien kivitelezett, figyelemre méltó darab.
