Valahogy úgy képzelem, hogy Ozon két kísérletezőbb kedvű filmje között pihenésképpen művel olyasmit, mint az 5X2. Mindezt abszolút jó értelemben, ugyanis ez a film a francia romantikus filmes hagyományok pozitív oldalait követve egy egyéni, alkotói felszabadultságról és kötetlenségről árulkodó könnyed, ugyanakkor komoly témájú film. Olyan, mint a címe: a szorzótábla egyik művelete, korrekt, pontos. Nem világmegváltó szándékú - szerencsére - csak egy egyszerű történet közvetítője. Ami utána megmarad, ha csak nyomokban is, megteszi a hatását: gondolatébresztő jellege a bizonyíték rá, hogy nem holmi szirupos love story babérjaira tört a francia film ma élő egyik legérdekesebb figurája.
Két ember találkozik valahol egy szobában. Nem sokkal válóperük után mondanak sajátos módon búcsút egymásnak. Szerelmeskedni kezdenek, illetve kezdenének. Végül a férfi megerőszakolja a nőt. Mivel azonban nem sokkal a filmkezdet után vagyunk, a jelenet sokkolóan hat. Ám épp ettől több Ozon filmje, mint egy szokványos szerelmi történet, ugyanis a kezdet maga a vég ez a tény pedig sötétséggel, borúlátással és szomorúsággal itatja át már előre a történetet. A következő jelenet ugyanis a végkifejlet előzménye, a harmadik egység az előzőé és így tovább: mire az ötödik történetdarabkáig eljutunk, és hőseink megismerkedésének leszünk szemtanúi, már mindent tudunk. Érdekes nézői attitűddel szembesít a film, ezáltal lesz mégiscsak "ozoni", finoman kísérletező, leheletnyien provokatív jellegű.
Másként figyelünk ugyanis az apróbb részletekre a cselekményben, hiszen az első tíz perc után máris feltesszük magunknak a kérdést: miért? Másfajta befogadói koncentráció alakul ki bennünk automatikusan, hiszen a film egyszerre halad előre - jelenet szintjén - és makroszinten visszafelé is. Egyszerű, de mégis trükkös húzás ez a rendezőtől. Ugyanakkor minden kockát többletjelentéssel ruház fel az előző jelenet - illetve ruházzuk fel mi magunk, tudásunk ismeretében - ugyanis míg egy kronologikus logikájú történetben érhetnek meglepetések, itt egy újabb információ érkezésekor már mindent tudunk annak következményeiről, jövőbeni folytatásáról. Az okság utáni nyomozás azonban hasonlóan izgalmas élményt nyújthat, mint a fejlemények által felcsigázott kíváncsiság. Mekkora irónia és szomorúság van éppen ezért tehát az utolsó képben: a férfi és a nő a naplemente felé úsznak együtt lassan, békésen, egyetértésben...
Ozon filmjének másik tartópillére a struktúrán kívül a színészi játék. A két főszereplő alakításába beleborzonghat néhol a néző. Ettől a két szegmenstől lesz egyszerre intellektuális és érzelmi utazás is az 5X2.
