Jake Gyllenhaal mára az egyik legismertebb fiatal színész lett annak köszönhetően, hogy szinte megállás nélkül dolgozik, amióta először feltűnt a filmvásznon főszerepben, ráadásul nem válogat, jöhet neki minden a vígjátéktól kezdve a sci-fin át a horrorig.

Az utóbbi években főleg nagyszabású drámákban és thrillerekben láthattuk, amikben az a közös, hogy mindegyik gigaprodukció volt, ami a közönség és a kritikusok tetszését is elnyerte. Gyllenhaal neve mára összenőtt a minőségi közönségfilmekkel, de vajon honnan indult az egész?

Igazi filmes családba született, az apja rendező, az anyja forgatókönyvíró, a nővére, Maggie Gyllenhaal pedig hozzá hasonlóan színész lett, aki egy darabig ismertebb volt az öccsénél, de mostanra a Gyllenhaal név gyakorlatilag egyenlő lett Jake Gyllenhaallal.

Néhány gyerekkori próbálkozás után az első főszerepét az 1999-es Októberi égbolt című cuki életrajzi drámában kapta, amiben Homer Hickamet alakította, akinek az 50-es években feltett szándéka volt, hogy kitörjön a bányászvárosból, ahol élt, és az itt rá váró jövőből, miszerint bányász lesz, rakétamérnökké és űrkutatóvá szeretne válni helyette.

Itt a sztori elvitte a hátán a filmet, nem lehetett még ennyiből sejteni, hogy Gyllenhaal hamarosan gigasztár lesz. Ráadásul egy ennyire hálás történetből a rendezőnek, Joe Johnstonnak gyerekjáték volt jó filmet készítenie. Hozzá kötődik a Drágám, a kölykök összementek, a Jumanji és a Rocketeer is, szóval otthon van az ehhez hasonló családi kalandfilmek világában.

A következő főszerepére, sőt főszerepeire két évet kellett várni, ez a dupla főszerep egy éven belül viszont már elég volt ahhoz, hogy Gyllenhaalt végérvényesen feltegye a híres színészek térképére.

2001-ben jött ki a Donnie Darko című klasszikus misztikus sci-fi, amiben a nővérével együtt játszott. Az egészen egyedi filmmel kötik össze sokan a mai napig Jake Gyllenhaalt, annyira meggyőző volt az alakítása kattant tinédzserként, aki űrlényekkel kommunikál és retteg a világ végétől.

Ezzel a filmmel szinte párhuzamosan, alig 1-2 hónap eltéréssel jelent meg egy szintén teljesen szürreális másik filmje, a Buborék srác című vígjáték, amiben egy olyan fiút alakított, akinek az életét egy ráerősített buborékban kell leélnie, mert egy különleges betegség miatt a legártatlanabb kórokozó is halálos lehet számára.

Az a fajta vígjáték, amiből ma már nagyon kevés készül: egyszerre szerethető és tele van nagyon vicces jelenetekkel, ráadásul egyáltalán nem próbál meg olcsó, fingós, pöcsös poénokkal rajongókat szerezni magának.

Az ekkor még mindig csak 21 éves Gyllenhaal pályája a két film után gyakorlatilag rakétaként ívelt felfele, kapta a szerepeket rendesen.

A következő vízválszatóra három évet kellett várni, ekkor Gyllenhaal hasonlót húzott, mint a Donnie Darko-Buborék srác esetében, igaz, itt már kicsit nagyobb volt a szünet a két fontos főszerep között, mint korábban. A 2004-es Holnapután című katasztrófafilmről és a 2005-ös Brokeback Mountain - Túl a barátságon című azóta is sokat emlegetett és parodizált westernről van szó, ami elég alaposan boncolgatott egy tabutémát, a cowboyok és a homoszexualitás kapcsolatát. Gyllenhaal mellett a szintén zseniális Heath Ledgerrel a főszerepben.

Innentől kezdve nincs megállás Gyllenhaal karrierjében, csak nagyon fontos vagy nagyon nagyszabású filmekben kap szerepeket, esetleg olyanokban, amik mindkét kitételnek megfelelnek.

2005-ben volt még a Bőrnyakúak című háborús filmje, ami a katonaélet árnyoldalait mutatja be, és itthon leginkább arról ismert, hogy Fenyő Iván is szerepel a filmben. Szintén ebben az évben jött ki a többinél kisebb jelentőségű, de egyáltalán nem rossz filmje, a Bizonyítás, amiben Gwyneth Paltrow-val és Anthony Hopkinssal játszott együtt. Az őrület és a zsenialitás közötti szűk határvidéket bemutató alkotás, ha másra nem, arra jó volt, hogy megmutassa, Gyllenhaal tökéletesen működik a legnagyobb sztárok mellett is.

Innentől kezdve felesleges lenne felsorolni minden filmjét, mert gyakorlatilag mindegyiket ki lehetne emelni valamiért. Gyllenhaal elképesztő munkatempóban dolgozik, még csak 35 éves és már 40 filmje van, ami rengeteg, tekintve, hogy nem két hét alatt készülő tévéfilmkeről, hanem olyan blockbusterekről van szó, amiket általában 1-2 évente szoktak színészek vállalni. Ő meg ilyenekből forgat egy évben simán kettőt, hármat.

Mostanra tényleg ott tart, hogy gyakorlatilag bármilyen filmet elvállalhat, és el is vállal. Például az első romantikus drámája a 2010-es Szerelem és más drogok volt, amiben egy komolyan megváltozó nagydumás nőcsábászt alakított.

Az igazi terepe viszont a thrillerek és a drámák világa, ilyen műfajúak a legfontosabb alkotásai. A 2011-es Forráskód című sci-fi thrillert érdemes megnéznie bárkinek, aki még nem látta, viszont nagyon nehéz róla úgy írni, hogy ne lőnénk le a film poénjait. A lényeg, hogy ritkán készül ennyire jól összerakott, az agyat is megdolgoztató, mégis klasszikus közönségfilm.

Az utóbbi három év terméséből még érdemes kiemelni a Fogságban című nyomasztó drámát, Hugh Jackmannel és Paul Danóval alakítanak óriásit hármasban, mindhárman erősen eltávolodva azoktól a szereptípusoktól, amikbe korábban esetleg beleszorultak. Az eltűnt kislánya után magánnyomozásba kezdő, végletesen elszánt apuka története végig baromi izgalmas és feszes, leginkább a főszereplők markáns játékának köszönhetően.

Hasonlóan nyomasztó vonalon ott van a 2014-es Éjjeli féreg is, amiben Gyllenhaal megmutatta, hogy tud ő marha antipatikus alakot is megformálni, szintén remek alkotás, amihez nagyon kell, hogy Gyllenhaal a hátán vigye a szakma íratlan szabályait semmibe vevő, gátlástalan paparazzi történetét.

Végül pedig emlékezzünk meg a tavalyi év egyik leglátványosabb katasztrófafilmjéről, az Everestről, ami az azóta sokszor, sokféle formában és szemszögből bemutatott, 1996-os Everest-katasztrófát dolgozta fel úgy, hogy a lehető legátfogóbb képet mutassa arról az időszakról, amikor a Mount Everest megmászása először vált sportból kőkemény üzleti tevékenységgé, ami 12 ember halálát követelte.