Harisnyás Pippi

A vörös hajú, szeplős, szedett-vedett öltőzetű Pippi a gyerekirodalom legnagyobb trollja, Astrid Lindgren csodálatos figurája. Pippivel, a lovával és Nilsson úrral, a majommal gondtalan és vidám az élet, olyan, amilyen a tökéletes gyerekkor. És egyébként is: ki ne szeretne nagyon erős lenni, lovakat emelni, és fittyet hányni a felnőttek szabályaira? 

Múmin

Tove Jansson fura figurákkal benépesített történetei eredetileg teljesen más hangulatúak, mint amit mondjuk a rajzfilmekből ismerünk. Szomorkás, melankolikus történetek, helyenként éjfekete humorral. Talán nem is gyerekmesék. Magyarul elég szedett-vedett módon adtak ki néhány kötetet a sorozatból, a neveket is különféle módon fordították, szóval elég nagy a kavarodás, ami nem tett jót a Múminok népszerűségének. Jansson (később testvére) képregényeket is írt-rajzolt e fura lényekről.

Szerencsére a tej

Neil Gaiman talán legjobb regénye, egy örömmel, szórakozásból írt kaland. Mindent bedobál, ami csak az eszébe jut, leginkább egy Doctor Who-történetre hasonlít (simán el tudom képzelni, hogy azokat az ötleteit szőtte össze, amiket még akkor spájzolt be, amikor a sorozat két epizódjának forgatókönyvén dolgozott), sok-sok humorral. Skottie Young őrült-vicces illusztrációi fokozzák csak az élményt.

Harry Potter

Senkinek sem kell bemutatni. Rowling könyvei százszor jobbak a filmeknél, és gonosz módon olvastatják magukat, mert amíg tart egy-egy kötet, fenébe a munkával, az élettel, aztán jöhet a következő, és akkor is fenébe mindennel, nem lehet letenni. Feltétlenül ajánlom az Ickabogot is, ha úgy vesszük, még a Harry Potternél is durvább.

(Ezt a borítósorozatot jobban szeretem, mint a klasszikusakat.)

Lázár Ervin meséi

Lázár Ervin meséi egyszerre átok és áldás a magyar szépirodalomban, szűkebben a gyerekirodalomban. Átok, mert nyelvezetük meghatározta a magyar gyerekkönyvek egy részének stílusát, csakhogy íróik elfelejtik, hogy Lázár zseni volt, és zsenialitás nélkül a stílus (vélt) utánzása súlytalanná, olykor kifejezetten idegesítővé teszi a szövegeket: sokan azt hiszik, ha nyelvi játékokkal, ákombákomokkal, furtonfurtokkal, bendőbandikkal és ripszropsszal pakolják tele a szöveget, akkor az jó lesz. Nem lesz jó. Az áldás pedig egyértelmű, hiszen olyan művekkel gazdagodott irodalmunk, ami kortól függetlenül  bárkihez szól, olvassa akár felnőtt, akár gyerek, lélekben gazdagabb lesz tőlük.

Karcsi és a csokoládégyár, Karcsi és nagy üveglift

A Tim Burton-film előtt még ezzel a címmel futott a Charlie és a csokigyár, és már általános iskolában az egyik kedvenc könyvem lett. Roald Dahlban az a nagyszerű, hogy szemben a magyar óvatoskodó szerzőkkel, nem rest nyomasztani, és nagyon gonosz humora van. Tanulságokat sem rág az olvasó szájába, szóval olyan könyveket írt, amiket öröm olvasni. A Csokigyár kevésbé ismert folytatását is szeretem, amiben tulajdonképpen két kaland van: Vonka Vilmos (Willy Wonka leánykori magyar neve) egy öregítő-fiatalító találmánnyal szórakozik, és Karcsi nyagyszüleit véletlenül a meg nem születettek földjére, Mínuszországba, majd az első kötetben is szereplő üveglifttel az űrbe repülnek, és Karcsiék belekeverednek egy űrcsatába a gonosz üstüllős bozdorokkal. Ilyen egy menő gyerekkönyv. De Dahl mindegyik könyve menő, mondjuk úgy könnyű, hogy ő is zseni volt.

Bumbala, avagy a lakatlan liget titka

A kötet szerzője, Kamarás István egyszer azt mondta, miután lelkendeztem neki, hogy a Bumbala az egyik kedvencem, és általános iskolában azt kaptam az év végén jutalmul, mert olyan ügyes és okos voltam, hogy igazából nem is az ő könyve, hanem egy csapat gyereké, akikkel együtt dobta össze a történetet, ami eredetileg talán rádiójáték volt. A gyerekek fantáziája és egy profi író együttműködéséből csodálatos regény született, olyan szereplőkkel, mint Bumbala, Kisfehérautó (anyja neve: Varga Amália), Onoga (azaz Tűzokádóvéróriásonogastrassencrém), Baciló,  Waggawagga és a nyavalyás Etilmetilketon.

Én, te, ő

Úgy lehet a legvagányabban tanítani, hogy a gyerek ne kínként élje meg, hogy vagy nem veszi észre, vagy belecsomaguljak valami izgalmas történetbe. Varga Katalin ez utóbbit tette, méghozzá a nyelvtannal, amit szerintem minden gyerek utál. Imádtam ezt a könyvet, többször is elolvastam, még a feladatokat is tisztességesen végigcsináltam. Jó, hogy imádtam: tele van vicces lényekkel, robotokkal, a főgonosz Kalamona pedig nagyon félelmetes, ráadásul még azt sem tudni, hogyan néz ki valójában! A rajzok csodálatosak, azokkal igazán izgalmas ez a nagyszerű kalandregény, ami közben sunyin szépen meg is tanítja a magyar nyelvtan alapjait. Még ilyet!

Gengszter nagyi

A tudatos marketinggel Roald Dahl örökösének kinevezett Walliams regényeit egy idő után meguntam, azért érződik, hogy szakmányban ontja magából a regényeket, bár el kell ismerni, hogy az eszementen vicces, ordenáré gusztustalanságokkal teliszőtt történetei általában olyan témákat járnak körül, amelyekről hallgatni szokás, vagy nehéz róluk beszélni egy gyereknek. Ilyen a szegénység, a halál, és így tovább. A Gengszternagyi hatalmas szívével azonban magasan kiemelkedik a többi közül, és Walliams nem rest azzal felvezetni ezt az érzelmes mesét, hogy a főszereplő gyerek finoman szólva is ódzkodik az öregszagú nagymamától. Sírós a befejezés, de ez ne rettentsen el senkit, Walliams irtózik a nyáltól, ahogy a nyomasztásban vagy a fingós-hányós-testnedves viccekben, úgy az érzelmekben is kendőzetlen, és ez így is van rendjén.

Malac (elhihetetlenül) nagyontitkos naplója

Jó, ezt én fordítottam, de az egyik legjobb gyerekkönyv, amit valaha olvastam. Az angol gyerekirodalomról tudni kell, hogy nem szépeleg, mint a miénk, bitang nyomasztó tud lenni, és nem rest gusztustalan lenni. Nyilván sokakat ez taszít, de gyanítom, csak azokat a felnőtteket, akik már elfelejtettek gyereknek lenni, amikor a fing igenis vicces (felnőttkorban is az kéne, hogy legyen, mert tényleg vicces), és a sötétebb meséket is egészen másként élik meg. A Malac naplója nem más, mint amit a cím is sugall: egy oktondi malac E/1-es naplója, aki tulajdonképpen két dolgot szeret a legjobban, enni és rotyogtatni. Ártatlan, naiv, a világ legtisztább lelkű lénye ez az együgyű kis állat, akit a gonosz csirkék aljas módon el akarnak tüntetni a tanyáról. És ha már napló: ez a malac bizony nem a tollforgatás nagymestere, még hibásan is ír. Emer Stamp regényét a brit gyerekek agyonimádták, de  folytatásai sajnos már nem jelentek meg magyarul.

(Képek forrása: moly.hu)