Az acb Galéria idén is karácsonyi vásárt rendez Király utcai kiállítótereiben! A kiállítás 2024. december 12-én, csütörtökön 12:00 órától nyitja meg szimbolikus és konkrét kapuit, és számos kiemelkedő művet mutat be.
Idén immár harmadik alkalommal nyílik meg Magyarország piacvezető kortárs képzőművészeti galériájának év végi karácsonyi vására, amely igazán különleges élményt kínál a hazai és nemzetközi művészet iránt érdeklődők számára.
Az acb Galéria 2024-ben több, mint húsz sikeres kiállítással, nyolc hazai és nemzetközi vásárszerepléssel, valamint új részlegük, az acb Média elindításával a mozgóképes és podcast-tartalmak terén is új tartalmi lehetőségeket nyitott. Az idei sikereket most megkoronázza, hogy a galéria ismét egy nagyszabású karácsonyi vásárt rendez, amely nem csak a szűkebb gyűjtői és baráti kört célozza meg karácsony előtt, hanem a szélesebb szakmai és műkedvelő közönség számára is látogatható.
A karácsonyi vásár 2024. december 12-től 20-ig mindennap (hétvégén is) 12:00 és 18:00 óra között látogatható. A nyitvatartási idő lehetőséget ad arra, hogy kényelmesen felfedezd a kiállított alkotásokat, és megtaláld azt a művet, amely igazán megszólít.
Az eseményen több mint ötven alkotó száznál is több műve várja az érdeklődőket. A vásár éppúgy kínál műveket azok számára is, akik otthonukat szeretnék egy-egy alkotással gazdagítani, vagy akik izgalmas művészeti könyveket és ajándéktárgyakat keresnek a karácsonyi ünnepekre. Az acb Galéria idén mind a négy kiállítóterében kiemelkedő alkotásokkal készül - ezek között eddig még be nem mutatott művek is szerepelnek.
A vásár bemutatja a neoavantgárd klasszikusokat, így például (a teljesség igénye nélkül): Bak Imre, Hencze Tamás, Hopp-Halász Károly, Klimó Károly, Ladik Katalin, Lantos Ferenc, Szilvitzky Margit, Tót Endre és Victor Vasarely alkotásait.
A nemrég elhunyt Bak Imre több, különböző korszakból származó műve is szerepel. Egyik festménye 2016-ban bekerült a londoni Tate Modern aktuális kiállításában, majd a múzeum gyűjteményébe is. Bak Imre először 1964-ben utazhatott a vasfüggönyön túlra, ekkor jutott el Londonba, ahol a Tate Múzeum kiállítása nagy hatással volt későbbi festői pályájára és művészi gondolkodásmódjára.
Ezek mellett a kortárs művészet rangidős, középgenerációs és fiatalabb művészeinek munkáit is láthatjuk, többek között Batykó Róbert, Borsos Lőrinc, Dobokay Máté, Ember Sári, Erményi Mátyás, Mátrai Erik, Nemes Csaba és Várnai Gyula műveit. A 2022-es Velencei Biennálé magyar kiállítójaként ismertté vált Keresztes Zsófia (1895) generációjának nemzetközileg legismertebb, legtöbbet kiállító művészévé vált az utóbbi években. Az acb Galériában megrendezett kiállításai után most színes képekkel jelenik meg. Ujj Zsuzsit még ma is sokan a legendás Csókolom együttes énekesnőjét ismerik, de egyre többen mint a ’80-as évek második felének budapesti alternatív közegének képzőművészeként ismerhette meg. Ujj Zsuzsi költőként kezdte pályáját és első egyéni kiállításához (Liget Galéria,1987) készült el az a kiadvány is, aminek fotói már nemzetközileg is ismertek.
És nem csupán a hazai képzőművészet nagyjai szerepelnek a szervezők válogatásában, hanem a kelet-európai régió és a nemzetközi színtér olyan meghatározó alkotói is.
Ágnes Dénes például Dénes Ágnesként Magyarországon született, majd a világháború alatt családja előbb Svédországba, később az Egyesült Államokba költözött. Sikeres festőként kezdte, majd a hatvanas években a világ első ökológiai művészeti alkotásának készítője lett Manhattanben. Az 1982-es Búzamező című projektjében Manhattan déli részén, a Wall Street és a World Trade Center közvetlen közelében egy korábbi hulladéklerakót alakított előbb szántóvá, majd hullámzó búzamezővé – később, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás során idekerültek az összeomlott tornyok romjai. Négy hónap alatt a termés beérett lett, a több mint 500 mázsa búzát betakarítottak, majd az egész világon elterjesztették. Most kiállított művén a piramis mint folyékony, lebegő forma jelenik meg, geometriai tökéletességgel - a fémpor és a kézzel felvitt tinta párosa ki éteri lebegést is kölcsönöz a szigorúan kimért mintáknak. (Tervként pedig jövőbeli élőhelyek formáját is kínálja: az űrben vagy a más önálló környezetben való élethez.) Agnes Denest ma már a nemrég elhunyt Reigl Judit és Vera Molnar mellett – ő szintén szerepel két művével - a legfontosabb külföldön élő, magyar származású nőművész. Selma Selman viszont roma származású boszniai képzőművész, aki jelenleg Amszterdamban, New Yorkban és Bihácson váltakozva él és alkot. (December 13-án este éppen az acb Galériában mutatja be Flowers of Life című, frissen megjelent katalógusát, amely a frankfurti Schirn Kunsthalle kiállítása kapcsán készült.) Az acb-ben többször szerepelt már, hol kibelezett számítógépek aranyával, hol Mercedes motorháztetőkre festett színes női portréival. (Családja többek között számítógépek és autók szétbontásából él, így váltak a motorháztetők is festői felületté. Ezúttal motorháztető mellett, színesen legújabb légies papírképeivel szerepel.
Anselm Reyle az 1980-as évek végi német punk szcénájából érkező képzőművész első magyarországi bemutatkozó kiállítását is idén rendezte meg az acb Galéria. Reyle védjegyévé az utóbbi években gyűrt tükörfólia képei és plexiobjektjei váltak, Vladimír Houdek korábban többek között a Trafó Galériában és a Ludwig Múzeumban is szerepelt - a cseh festőművész expresszív és geometrikus jegyekből több mint egy évtizede konzekvensen építi különlegesen egyedi absztrakt festészeti univerzumát.
A karácsonyi kortárs képzőművészeti vásár kiállításként is működik: ne hagyd ki ezt az izgalmas eseményt! Látogass el az acb Galéria karácsonyi vásárára, és merülj el a művészet ünnepi világában!
Kiállító művészek: Agnes Denes, Bak Imre, Batykó Róbert, Birkás Ákos, Borsos Lőrinc, Igor&Ivan Buharov, Bukta Imre, Csertő Lajos, Dobokay Máté, Ember Sári, Eperjesi Ágnes, Fenyvesi Tóth Árpád, Ficzek Ferenc, Gerzson Pál, Tóth Martin, Hajas Tibor, Hencze Tamáa, Vladimír Houdek, Hopp-Halász Károly, Januskó Klaudia, El Kazovszkij, Károlyi Zsigmond, Kelemen Károly, Keresztes Zsófia, Keserü Ilona, Kismányoky Károly, Klimó Károly, Komoróczky Tamás, Korniss Dezső, Vera Molnár, Ladik Katalin, Lakner László, Lantos Ferenc, Mátrai Erik, Nádler István, Nemes Csaba, Oláh Norbert, Pauer Gyula, Pinczehelyi Sándor, Rákóczi Gizella, Anselm Reyle, Roskó Gábor, Selma Selman, Süveges Rita, Daniel Spoerri, Szalai Péter, Szarka Péter, Szentjóby Tamás, Szíjártó Kálmán, Szilvitzky Margit, Tandori Dezső, Tarr Hajnalka, Tót Endre, Uglár Csaba, Ujj Zsuzsi, Várnai Gyula, Victor Vasarely, Veres Júlia, Vető János.