Valahol már csütörtökön megkezdődik ez az idei rendhagyó tavaszi szünet, így a kicsik már aznap elkezdhetnek a húsvétra hangolódni. De a különféle programok szervezői szerencsére a húsvéti hosszú hétvége után sem hagyják magukra a szülőket. Ráadásul, hihetetlen, de nem csak online események lesznek!
„A Mi tojásfánk” húsvéti tojásfadíszítés Őrmezőn
Az Őrmezei Közösségi Ház és a Kaptár Ifjúsági Klub szervezésében megvalósuló NEM ONLINE esemény lényege, hogy kinéztek egy fát a budapesti, XI. kerületi Őrmező városrészben található Költők parkjában, és arra biztatják az érdeklődőket, hogy díszítsék fel saját maguk által készített húsvéti tojásokkal. A saját készítésű hungarocell, műanyag és persze igazi tyúktojásokat mindenki egyénileg helyezheti el a megjelölt fán március 29. és április 3. között. Nagyszombat délutánján pedig a szervezők lefotózzák az addigra remélhetőleg csodálatosan feldíszített fát, és közzéteszik az esemény Facebook-oldalán – és ugyanezt persze mi is megtehetjük saját profilunkon. INGYENES!

Ágoston, avagy egér a felhők között
A Mesebolt Bábszínház és a Zirano Bábszínház előadása – amit a Bethlen Téri Színház mutat be április 2-án, 9 órától az online felületén – 48 perc hosszú, 5 és 10 éves kor között ajánlott bábjáték 2017-ből, és egy bátor kisegér kalandjait mutatja be sok humorral és bölcsességgel. „Ki ne álmodozott volna már a repülésről? Milyen lehet a felhők között suhanni? Nem könnyű ez a feladat, különösen akkor nem, ha az álmodozó illető egy kisegér. Egér a levegőben! Lehetséges ez egyáltalán? Ha valaki elég kitartó, és nem adja fel az álmait, akkor elrugaszkodhat a földtől, és megpillanthatja fentről a mi kicsi, de csodálatos világunkat” – olvasható a cselekményleírásban.
Az előadás április 2., 9 órától április 5., 21 óráig érhető el, de a felvétel megtekintését legkésőbb április 5., 20 óráig javasolják megkezdeni, hogy mindenki teljes terjedelmében lássa.
HUBBY – Gyerekkönyv Fesztivál
A HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum tagjai úgy érzik, sokunknak hiányzik a Nemzetközi Könyvfesztivál, ezért április 2. és 4. között, hogy a harmadik hullám ellenére se kelljen nélkülöznünk a fesztiválhangulatot, online minifesztivált tartanak a Facebookon, ahol jobbnál jobb videókkal készülnek. A három nap folyamán olyan gyerekkönyvkiadók mutatkoznak be legújabb kiadványaikkal, mint a Csimota, a Kolibri, a Scolar, a Pagony, a Móra vagy a Manó és Menő Könyvek. INGYENES!

Müpa Home-koncertek
A Művészetek Palotája szintén a Facebookon varázsolja a nappalinkba a koncerttermek hangulatát. Müpa Home sorozatuk keretében pedig április 3-án és 4-én, mindkét nap 14 órai kezdettel családi koncertre várják az érdeklődőket. Az első nap Trillák és sárkányfülek címmel a Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekarnak köszönhetően ismerhetjük meg egy szimfonikus zenekar hangszereit. A különleges hangversenyt a svédek népszerű gyerekkönyvírója, Lennart Hellsing szövegei és Ane Gustavsson illusztrációi színesítik.

Mivel a kísérőszövegek svéd nyelven, angol felirattal lesznek elérhetők, a program elsősorban nagyobb gyerekekkel ajánlott. A második nap Saint-Saëns Az állatok farsangja című műve és a gyermekkor valamennyi állatábrázolása kerül a fókuszba, a portugál Casa da Música Oktatási Szolgálata produkciójának segítségével. A legkisebbeknek szánt koncert kiindulópontja a klasszikus zenei repertoár egyik legnagyszerűbb darabja. INGYENES!
Mimó és Csipek kiállítás
Az Óbudai Kulturális Központ NEM ONLINE eseménye egy valódi kiállítás hangulatát idézi fel. A budapesti, San Marco utcai intézmény ablakában megrendezett kirakatkiállítás főszereplői a kedves mesehősök, Mimó és Csipek. A művház ablakán belesve feltárul előttünk a köréjük épülő egész mesevilág, azaz megtekinthetők a mesekönyvek, a meseuniverzum bábfigurái, gyermekrajzok és még sok minden más is. A kiállítás még április 5-ig tekinthető meg az Óbudai Kulturális Központ ablakában, utána a Csillaghegyi Közösségi Házba (április 7–18.), a Békásmegyeri Közösségi Házba (április 20.–május 2.), majd a 3K-ba (május 4–16.) költözik. INGYENES!

Szünetelő – online múzeumi program gyerekeknek
A tavaszi szünetben online múzeumi programra várja a legfiatalabb látogatókat a Magyar Nemzeti Galéria. A félórás virtuális barangolás során a gyerekek izgalmas műalkotásokkal ismerkedhetnek meg, érdekes történetek nyomába eredhetnek, és a közös játék sem marad el. Az április 6-i, 11 órakor kezdődő foglalkozáson – amelynek a témája: Színek, színek, színek – a színekkel ismerkedhetnek meg a 4 és 8 év közötti gyerekek: felfedezhetik a legszínesebb festményeket a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében, és néhány olyan festővel is találkozhatnak, akik számára a színek mindennél fontosabbak voltak.

Április 7-én a téma az lesz, hogy Léghajóval a távolba, hiszen egy különleges légi jármű segítségével városokat, tengereket és távoli szigeteket fedezhetnek fel a résztvevők, akik ezúttal a 6–12 éves korosztályból kerülnek ki. Az út során megfigyelhetik, hogyan ábrázolják a művészek a különféle tájakat, megtudhatják, milyen látnivalók ihlették meg Csontváryt, és mi vonzotta távoli vidékekre a nagy francia festőt, Gauguint. A két program Zoom platformon zajlik, és INGYENES, de regisztrációhoz kötött.

A hinta meg a körtefa – Mesés online élményfestés
Itt van a bolondos április. Nyílnak a virágok, zöldellnek a fák, újból hívogat a természet. Zámborszky Eszter mesepedagógus, tekergő mesemondó pedig ízes élőszóval előadott magyar népmesével ösztönöz alkotásra, majd a mese lépésről lépésre kel életre a vásznakon, rajzlapokon. A festést egy vidám történet inspirálja, mely egy szemfüles kisfiúról szól, aki nagyon megkívánta a fösvény szomszédjuk finom körtéjét. A szükséges eszközök listáját és az egyéb tudnivalókat itt találjuk, csatlakozni pedig április 10-én, 16 órakor regisztráció, létszámkorlát és földrajzi határok nélkül lehet. INGYENES!
