Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

Werther

dráma, magyar, 2015.

+ 15 kép

+ 19 kép

Értékelés:

3 szavazatból

Szerinted?

2 hozzászólás

Goethe mindössze 6 hét alatt írta meg Az ifjú Werther szenvedései c. levélregényt, amely egy ifjú költő reménytelen szerelmét meséli el, aki a kínok elől végül a halálba menekül. A mű azonnal bestseller lett, egy csapásra híressé tette szerzőjét és elindította a "Werther-kultuszt": a nők Eau de Werther illatot viseltek, a férfiaknak "Werther-ruhadarabokat" árultak, valamint kisebb öngyilkossági hullám indult el Németország-szerte.

Jules Massenet kiváló érzékkel találta meg a zenei és drámai nyelvet, amely által a német episztolából az operairodalom egyik legszívszorítóbb szerelmi története lett.

A(z) Magyar Állami Operaház előadása

Teljes leírás

Bemutató időpontja:

2015. október 25., Magyar Állami Operaház

Stáblista

Szereplők

Brickner Szabolcs

Szegedi Csaba

Busa Tamás

Szerekován János

Mester Viktória

Szemere Zita

Egri Sándor

Alkotók

szerző: Jules Massenet
szövegíró: Georges Hartmann Édouard Blau Paul Milliet
karmester: Michel Plasson
rendező: Szikora János
díszlettervező: Horesnyi Balázs
jelmeztervező: Kovács Yvette Alida
karigazgató: Strausz Kálmán

Hozzászólások

Goethét a zenés színpad leginkább Franciaországban fedezte fel: Adam, Gounod, Berlioz (ma már az õ Faustját is nyugodtan tekinthetjük színpadi alkotásnak) és Thomas után utolsóként Massenet-t is megihlette Goethe-mû. Hogy a francia mester mit remélt kihozni a bõ egy évszázaddal korábban írt levélregénybõl, azt nehéz elképzelni. Úgy gondolom, hogy már a belle époque korszakának élvhajhász, nagyvilági -és Goethével mit sem foglalkozó- közönsége is jót mulathatott azon a szenvelgésen, hogy ne mondjam: sehonnan semmibe (csak egy pisztolylövéshez) vezetõ nyavalygáson, ami nem csupán végigvonul az operán, hanem kis túlzással maga az egész opera az: rakás nyavalygás, tömény pótcselekvés. És még az az egyetlen "akció", az a pisztoly is valahol hátul, az utolsó felvonásba átvezetõ közzene alatt lép mûködésbe...Ahogyan a szünetben a mellettem álló gimnazista csoport egyik tagja találóan megjegyezte: "nincs cselekmény" - s ezzel a lényegre tapintott. Massenet zenéje erõteljes, mutatós, de -az Ossián-dalt leszámítva- hiányoznak belõle azok a slágerszámok, amik 1-1 operát igazán népszerûvé szoktak tenni. Némi (talán nem kevés) wagneri hatás érzõdik, már amennyire egy francia zene "wagneres" tud (és akar) lenni. Mivel ez volt az elsõ Wertherem (sõt: az elsõ Massenet-em), ennyit muszáj volt leírnom a darabról. Megkésett találkozás volt, viszont csalódást keltõ, mi tagadás.

Szûz füllel és szûz szemmel ültem be, nem olvastam el korábbi kritikákat, bejegyzéseket sem. Szikora János rendezése alig több a semminél, ezzel a nyersanyaggal õ sem kezdhetett túl sokat. Ex nihilo nihil fit. Ez a rendezés negyven évvel ezelõtti is lehetne és negyven év múlva sem lenne (sokkal) avittabb mint ma. Horesnyi Balázs díszletei oldalt bántón és a sablonrendezéstõl idegenül modernkedõk, középen bántóan zavaróak a ki-be tologatott festett paravánok, legfeljebb takarásra alkalmasak vagy arra, hogy a ki-be járkáló szereplõk szlalomozhassanak közöttük. Kovács Yvette Alida ruhái biztosan tetszettek a korhû-klasszikus jelmezek imádóinak, de szintén erõsen feleseltek a rendezéssel és egyik-másik (fõleg az egyik) szereplõnek...hát eléggé elõnytelenül álltak.

A zenei megvalósítók közül vitán felül élre kívánkozik a zenekar méltatása: a vendégkarmester, Alain Guingal irányításával egészen kiváló formát mutattak, a magam részérõl csak a legnagyobb dicsérettel szólhatok az együttes munkájáról. Élettel teli, kompakt zenélés volt ez a javából, ugyanakkor megvoltak a kellõ hangzásarányok is; az árokból jövõ, olykor sûrû szövésû muzsika nem nyomta el a szólistákat. Közülük elsõként Schöck Atalát említeném, az õ meleg lírai mezzója közel állhat a szólam kívánta ideálishoz, csak néhány határhangot éreztem kicsit bizonytalannak. Más kérdés, hogy -mint az az elsõ felvonásban el is hangzik- az õ Charlotte-ja tényleg inkább anyukája semmint nõvére kisebb testvéreinek és valahogy nem érezni, hogy ez a Charlotte az a húszéves szende kislány, akiért Werther csak epedezik és epedezik és epedezik..ohne Ende bis zum Ende.
A Werthert talán az emelte ki a szerintem amúgy megérdemelt feledés jó fél-háromnegyed évszázados homályából a hetvenes évek táján, hogy a címszerep parádés lehetõség egy-egy sztártenornak arra, hogy két órán keresztül dobogtassa hevesen a rajongók szívét: a Metben például Corelli, Domingo, Kraus, Alagna és persze Kaufmann, Kaufmann, Kaufmann, idén már csak Grigolo. (Érdekesség: néhányszor Thomas Hampson is énekelte ott, bariton fekvésben, miként egykor-máshol Battistini.) Brickner Szabolcs számomra nem igazolta vissza, hogy például az õ kedvéért muszáj elõvenni a mûvet. Alakítása korrekt, az érzelmeket fogadjuk el õszintének; de a hang nem elégített ki: éles, gyakran szorított magasságok, szinte folytonos forte dinamika. A várva-várt "Pourquoi me réveiller" pedig az elõadás (egyik?) mélypontja lett: itt derült ki végleg, hogy az ária számtalan felvételén számtalanszor megcsodált hajlékonyság, pianók nála nem mûködnek és a magas hangokat is gyorsan elharapta. Haja Zsolt világos hangja és személyiségének súlya éppen a helyén volt Albert vázlatos szerepében, Celeng Mária Sophie-ja igazi üde szubrett-színfoltja a wetzlari háznak. A comprimario szereplõk mint kámfor tûntek el, a tapsrend idején talán már az igazak álmát aludták otthon. Jó (volt) nekik.

Válasz

9/10

Amikor egy német szerzõ mûvébõl francia libretto készül és nagyoperában gondolkodó francia zeneszerzõ zenésíti meg, no, errõl is lehetne pár sort írni.
Indul egy 1870-es bájos falusi életkép, nyáron elkezdett betanulása a gyerekekkel a karácsonyi éneknek, no meg az illemtudó Charlotte, akit bár megérint Werther szerelme, sõt viszonozná is, ha „tisztességbõl, szófogadásból” nem kellene más felesége legyen. Belsõ küzdelmei után az igazi érzéseit csak a már öngyilkos ifjúnak vallja be.
Werther, Goethe regénye nyomán 1892-ben került elõször Bécsben színpadra, és akkor, ott ikon lett belõle, reménytelen szerelmesek öngyilkossági késztetését váltotta ki. Mai szemmel ez a komoly dráma, kicsit másnak hat. Azonban Szikora János nem akart mást megmutatni, mint az eredeti szerzõk eredeti ábrázolását a reménytelen szerelem gyötrelmeirõl, az örök emberi érzésekrõl, azok igazságáról/igazságtalanságáról.
Werther és Charlotte kettõsei, amolyan félszavakból is értjük egymást elven mûködnek. Utalások a közös szép emlékekre, a visszafogott hódolatba burkolt olthatatlan vágyakra. Michel Plasson dirigálta finoman árnyalva az idillt és feszes tempóban a kitörõ indulatokat a szokásosan nagyon jól teljesítõ operai zenekarnak. Schöck Atala majd Arturo Chacón-Cruz harmadik felvonásbeli szépen elõadott nagyáriáit tomboló ováció jutalmazta. Celeng Mária gondtalan csitri-nagylánya mindig üde pillanatokat hozott a színpadra. Haja Zsolt (Albert, a férj) szerepében elegánsan udvarias és számítóan gonosz is tudott lenni.
Nekem a tegnap esti premier azt mutatta meg, hogy ismert, állandó repertoár darabok kísérletezõ, újragondoló rendezései mellett a publikum õszinte hálával fogadta a ritkábban játszott mû klasszikus megjelenítését is.

Válasz