Továbbá a szereplők igen nagy, két tucatot is kitevő száma miatt: találunk közöttük városlakót és földművest, nemeseket, udvaroncokat, valamint nem kevesebb, mint két hadsereget, egy medvét és szellemeket! Figyelemre méltó végül a gondolatok rendkívüli gazdagsága, valamint az az őszinteség, mely mind az alaphangvételben, mind a megjelenő formákban megmutatkozik. A korlátok folytonos feszegetése, az ésszerűségen való gyors átgázolás biztos jelei annak, hogy igazi szürrealista vénára tapintunk.
Az Übü király elsősorban természetesen a politikai rendszereket leplezi le, melyek a hatalom megszerzése érdekében a legképtelenebb őrültségeket gerjesztik. Kigúnyolja továbbá a teljhatalmú diktátorokat, vagy a becsvágyó önkényurakat, akik elképzelhetetlenül alantas alkukra is képesek, csakhogy céljaik beteljesüljenek. De a mű ennél tovább is megy: éles és józan képet nyújt az emberi viselkedésmintákról, és teszi mindezt kitörő, szemtelen, felszabadító nevetés közepette.
Nevessünk hát az egyetemes emberiség gyarlóságain, de nézzünk mélyen a tükörbe is: Übü-apa és Übü-anya köztünk lakoznak, amennyiben fellelhető bennünk a jó és a rossz, a fény és az árnyék, az erő és a gyengeség, a szolga és az úr, a férfiasság és a nőiesség, a hős és az áruló, a szent és a gyilkos. E szereplők hozzánk hasonlítanak: kacagjunk hát teljes szívünkből... mindenekelőtt azonban magunkon, úgy, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől.
A(z) Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása
Hozzászólások