- a dunaPart - Kortárs Előadóművészeti Platform keretében -

Fülöp László táncos, koreográfus, a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, azóta számtalan hazai és külföldi alkotóval és társulattal dolgozott együtt, valamint saját darabokat készített a SÍN Kulturális Központtal együttműködve. Legutóbbi négy koreográfiája – köztük a Vadászat – mind Lábán Rudolf-díjra nominált alkotás, közülük a „there’s an elephant in every room…” című el is nyerte a díjat 2015-ben. Anyádék rajtam keresnek című produkciója bekerült a 2017-es Aerowaves Spring Forward válogatásba, és Európa-szerte és az USA-ban is sokat turnézott. 2016-os Schrödingerre várva című előadása is intenzív nemzetközi érdeklődésre tartott számot. 2016-ban Fülöp Viktor alkotói ösztöndíjban részesült.
Érdeklődésének középpontjában a különböző kommunikációs és viselkedési mintázatok és stratégiák vizsgálata áll, valamint ezek összetettségének megragadása és megmutatása egy közérthető, de személyes nyelvezeten keresztül. Timothy and the Things név alatt készíti
produkcióit az emberi jelenségek azon ismerős-ismeretlen halmazáról, amely mozgásban
tartja viszonyainkat a hétköznapok során.
„Mert ez a szembesülés, pláne ha ennyire felfokozott intenzitásban történik, akkor az maga az összetalálkozás, a kapcsolatba lépés teljessége. A Vadászat pont ebben alkot nagyot, külföldi fesztiválszereplésekre bőségesen alkalmasat – a totalitás maximális pontosságában, az igényességre való törekvés közepette megszülető találkozásban. Abban, mely nem esetleges, nem kicselezhető, mert megkerülhetetlen tapasztalásokban részesíti az összetalálkozókat. Erre pedig nekünk, táncon innen és túl, mindig megkerülhetetlenül, életbevágóan szükséges vadásznunk – ha akarjuk, ha nem.”

(Gábor Csatádi)

„A három, különböző kortárs irányzatot képviselő férfi táncosra komponált darabban  aztán Déri András, Várnagy Kristóf és Kelemen Patrik felrázzák rendesen a táncszínpadot, nekifeszülnek és keresztülgázolnak rajta, vagy épp a mélyére zuhannak, és onnan törnek elő csatakosan, változatos technikákkal. (…) Ilyen értelemben erdővé válik a majdnem csupasz tér, az emberi kapcsolatok és az önismeret szövevényes őserdejévé. Vadászat sincs igazán, önmagukat űzik és az egymáshoz való viszonyulásaikat igyekeznek értelmezni, kitaszítottságukat vagy éppen személyes szimpátiáikat élik meg a különböző mozdulatsorokban, illetve saját démonjaikkal birkóznak lendületesen, néha hisztérikusan. Ami a legfontosabb, hogy miközben az önkifejezés férfias eksztázisának mámorában
szerencséltetik magukat, a közönség is remekül szórakozik. A hétköznapi lélekboncoláson
kívül itt is nagy jelentőséget kap egy hangszer, mégpedig az elektromos gitár.”

(Sisso, Magyar Narancs)