Karinthy Tanár úr kérem című könyve 1916-ban került először kiadásra. Jól tudjuk, milyen idők jártak ekkor Európában.
A - röhögő osztály - részben, a fiúk tulajdonképpen fittyet hánynak a háború szörnyűségeire és mindenből, még a szemétből is viccet csinálnak. A végső felcsattanó nevetés minden gátat átszakító energialevezetés, amely a hosszú elfojtás végén szabadul fel a fiúkból.
Az iskolások helyzete ma sem rózsás. Olyan világméretű támadás érte gyermekeink közösségi életét, amelyre eddig talán még nem volt példa. Produkciónkkal azt az elfojtott állapotot szeretnénk megmutatni, amelyben jelenleg az iskolás gyerekek feszülnek, mint egy légüres térben lebegnek. Míg a felszínen úgy tűnik rendben van minden, akár még viccelődhetnénk is, a mélyben azonban ott rejtőzködik a mindent átszövő bizonytalanságból fakadó félelem és kilátástalanság érzete.
J.S. Bach: Szonáták és partiták szólóhegedűre című alkotása tökéletesen megragadja ezt a kettős lélekállapotot. Egyszere reményteli és drámai érzelmeket közvetít a hallgatók számára. Mi is ennek a kettősségnek a megmutatására törekszünk, melyhez a táncot használjuk, mint kommunikációs nyelvet.
Karinthynál fiúk, nálunk lányok állnak a történelem reflektorfényében. Fiúk és lányok teljesen másként élik meg a rájuk nehezedő világ impulzusait, más a megközelítés, más a feladat, más a felelősség, más a feldolgozás. A lányok így tehát sokkal érzékenyebbek, a világ dolgaira is sokkal finomabban reagálnak. Karinthy fiú osztálya fricskát mutat a világ borzalmainak, korunk lányai pedig reagálnak arra, nekünk pedig belátást engednek legsérülékenyebb érzelmeikbe. Számukra ez a sorsdöntő történelmi helyzet éppen a nővé válásuk időszakában rúgta rájuk az ajtót, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségük lenne a finomhangolásra, a lélekrezdüléseik kisimítására, biztonságos ajtók mögött.