Római triptichon

előadás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Karol Wojtyla (1920-2005) - későbbi II. János Pál pápa (1978-2005) - színész, költő, drámaíró, filozófus, teológus hegyekkel és patakokkal övezett kis lengyel városkában, Wadowicében született, ahol mint mondta: "minden elkezdődött: az élet, az iskola, a színház, a papság."

Származása meghatározta sorsát, életfel-fogását, hazája és anyanyelve szeretetét, embertársai iránt érzett tiszteletét, a munka becsületét, a természet csodálatát. Csak e tények ismeretében érthető II. János Pál küldetése, munkássága és művészete. Mint egyházfő, ezen értékek mentén irányította a rábízott egyházat. Korábban megkezdett drámaírói és költői tevékenységét felváltották a beszédek, homíliák, enciklikák.

A 2003-ban kiadott Római triptichon c. verses kötetében újra megszólal a költő, a teológus és a filozófus. Ezzel megoldódott a lehetetlennek tűnő feladat. A szavak erejével és szépségével dicséri a természetet, teológusként és filozófusként rávilágít az élet eredetére, az emberek állandó ismeret- és igazság keresésére. Michelangelo művészetének eszközeivel ismerteti a Biblia üzenetét, a ma emberének.

A Római triptichon szomorú aktualitását adta II. János Pál 2005. áprilisában bekövetkezett halála és az azt követő konklávé, melyet látomásként ismertet az olvasóval.
A mű segítséget nyújt II. János Pál iránt érzett egyetemes tisztelet és szeretet megértéséhez, illetve elmélyítéséhez.

A felolvasóest zenei anyaga: részletek Stanislaw Moniuszko (1819-1872) lengyel zeneszerző műveiből.

A(z) Veszprémi Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2006. május 9., Veszprémi Petőfi Színház

Stáblista

Hozzászólások