Beszélhetnék Önhöz, Kedves Néző, akár harmadik személyben is, és mondhatnám például, hogy "helyezze magát kényelembe", vagy akár vehetném a bátorságot, és le is tegezhetném. Mondhatnám, hogy "érezd jól magad, jó szórakozást", ám én ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy egyes szám első személyben szóljak. Bár nem létfontosságú kérdés, el kell mondanom, hogy teljes mértékben azonosulok Önnel. Higgye el. (...) Lehet, hogy azt fogja gondolni, ha úgy beszélek majd Önhöz, ahogy magamhoz beszélnék (szerencsére ilyesmi nem történik velem gyakran), ha csupa olyasmit mondok majd, amit magamnak is mondanék, abba a hibába esek, hogy monológot írok. És igen, miért is tagadnánk: amikor az író vagy a rendező szólni akar a nézőhöz, nem tesz mást, mint monologizál. A néző mindig valami megfoghatatlan, elképzelt, nem létező dolog, ezért - általában - egyes számban szólunk hozzá. Mindenesetre ma úgy döntöttem, azon túl, hogy ezt a néhány mondatot intézem Önhöz, a fragmentum stratégiáját választom. Az évek során arra a következtetésre jutottam, hogy a jegyzetfüzetem margójára írt feljegyzések között vannak dolgok, amelyek figyelmet érdemelnek. Így aztán megmentettem néhány gondolatot, többé-kevésbé kidolgozott szövegeket, amelyek vagy kapcsolódnak egymáshoz vagy nem, és amelyek olyan gondolatokat tárnak Ön elé, amelyekkel Ön vagy egyetért, vagy nem. Tartok tőle, ezt Önnek magától kell eldöntenie. Talán épp a szerző az, aki legkevésbé tud beszélni a saját szövegéről. (...) Minden szövegrészlet tartalmaz olyan elemeket, amelyeket a kedves néző magával visz majd, és a saját ízlése szerint használ fel. (...) Ami a részletek sorrendjét illeti, nem egy embernek okoztak már álmatlan éjszakákat. És meg kell mondanom, hogy a sorrend valójában a szerző önkényes döntése. A szerző pedig az elkövetkező másfél órában, ha megbocsátanak, én leszek. Az előadás után viszont mindenki, akinek kedve tartja, átveheti a stafétabotot, és elképzelheti a maga verzióját. Ebben a pillanatban a legnagyobb örömömre az szolgálna, ha csoda történne, és Ön hirtelen testet öltene, én pedig abbahagyhatnám a monologizálást. Csodák viszont sajnos nincsenek, így most egyelőre meg kell elégednünk a kommunikációnak ezzel a közvetett formájával, ami által már egy ideje kapcsolatban vagyunk. (...) Most pedig kényelembe helyezem magam, kezdődhet az előadás. Én nagyszerűen fogom érezni magam. Jó szórakozást! Carlos Rodero
A(z) Millenáris előadása
Hozzászólások