Háromszázhatvan éve mutatták be a 17. század egyik legnépszerűbb olasz nyelvű operáját, egy ferences szerzetes remekművét. Az 1623-ban született Cesti nemcsak a világhírt, hanem a szerzetesrend feddését is kivívta, amiért túlzottan világias foglalkozást űz, operaszerzés mellett ugyanis kiváló operaénekesként is működött. Operái miatt csodálták, színpadi művei az zene történetében valahol félúton helyezkednek el az első, ma is játszott operát jegyző Monteverdi és a műfaj következő aranykorát megteremtő Händel között. Első színpadi műve az egyiptomi királynő címszereplésével játszódó Orontea, amely rögtön hatalmas kasszasiker lett, és az 1656-os ősbemutató után több mint harminc éven át rendszeresen előadták. Ez nagyrészt annak volt köszönhető - és ez teszi ma is egyszerre szórakoztató és felemelő remekművé -, hogy szövegkönyve és nagyszerű zenéje zseniálisan ötvözi a tragédia és a komédia elemeit. Gyönyörű áriákat hallhatunk, dinamikus párbeszédek fültanúi lehetünk, valamint a barokk operákra jellemző hangulatok és drámai hangulatváltások sorát élhetjük át a szereplők hol mélyen lírai, hol bravúrosan virtuóz megnyilvánulásakor. A három felvonást megelőző prológusban az allegorikusan megjelenő Filozófia és a Szerelem vitatkozik, melyikük hatása nagyobb az emberiségre; kötelesség vagy szenvedély, az ész vagy a szív irányítja-e a lelket. A könnyen áttekinthető, magával ragadó történet erre ad csattanós választ. A nagyszerű magyar és külföldi énekeseket a hazai historikus előadói gyakorlat egyik legismertebb alakja, az Aura Musicale együttes művészeti vezetője, Máté Balázs fogja össze, a színpadi megvalósításért pedig a Zeneakadémia opera programjának irányítója, Almási-Tóth András fog kezeskedni.

A(z) Zeneakadémia előadása