A Vahtangov Állami Színház (Moszkva, Oroszország) előadása.

Szophoklész legnagyobb erénye az, hogy az önmarcangoló emberi lelket képes tökéletesen harmonikus színházi formában megjeleníteni, a történetvezetést pedig világos metaforákkal és szimbólumokkal támasztja alá. Arisztotelész is Szophoklész darabjait állította az utána következő színpadi szerzők elé példaként, mivel azok szerinte a tragédia legtisztább párlatai. Az Oidipusz felmérhetetlen hatással volt az egész európai kultúrára.

Kimondhatjuk, hogy az Oidipusz király nem sorstragédia, hanem az önfelfedezés tragédiája. Oidipusz nagyságát nem az adja, hogy konok következetességgel igyekszik szembeszállni az istenek és a jóslatok akaratával. Valójában pont az derül ki, hogy akkor sem adta fel a keresést, amikor már világossá vált, hogy sötét múltja beszippantotta és útja veszedelmes felfedezések irányába visz. Miután rájött, hogy mit is tett, Oidipusz fenntartás nélkül elfogadta sorsát, kiszabta magára a büntetést és a bűnösként élte életét. Királyból száműzött lett, az örökösen szenvedő emberek legboldogtalanabbja.

Az Oidipusz király az orosz Vahtangov Állami Akadémiai Színház és a Görög Nemzeti Színház koprodukciója. A kétnyelvű előadásban a Vahtangov művészei játsszák a főszerepeket, a kórus pedig görög színészekből áll. A mai színház már nem érti a „kórus” hagyományos felfogását, sem azt, hogy a kórus hogyan is lehet egy tragédia vagy komédia szereplője. Az orosz színházban sincs kórus. A huszadik századi görög kultúra az egyetlen, amely fokról fokra újra felépítette a kórus szerepét és az arra való igényt.

Rimas Tuminas rendező az előadásról: „Most jött el az ideje Szophoklész tragédiájának. Olyan előadást szeretnék, amely a legfontosabb dolgokról: az erényről és a becsületről szól. Egy olyan vezetőről, akinek van ereje ahhoz, hogy vállalja a büntetést saját tetteiért: az életfogytig szóló száműzetést és nincstelenséget. Oidipusz önmagát bünteti meg. A mai világban aligha találhatunk ilyen embert. A mai hatalmasok, a mai vezetők egyáltalán nem látják be saját bűneiket. Minden elfogadott és minden megengedett. Ideje emlékeztetni a világot az erényre és becsületre.”

Az előadás díjai: Turandot Kristály díj (2017), Arany Maszk-díj, 2018 (jelölés), Színházba járók Díja, 2018 (jelölés).

Színészek:
Oidipusz: VIKTOR DOBRONRAVOV
Iokaszté: LJUDMILLA MAKSZAKOVA
Teiresziasz: JEVGENYIJ KNYAZEV
Kreón: ELDAR TRAMOV
Pap: JEVGENYIJ KOSZIREV
Karvezető: VITALYS SEMENOVS
Korinthoszi hírnök: OLEG FOROSZTYENKO / VALERIJ USAKOV
Thébai pásztor: RUBEN SZIMONOV / ARTUR IVANOV
Hírnök, Oidipusz házából: MAKSZIM SZEVRINOVSZKIJ
Hölgy, Oidipusz házából: JEKATYERINA SZIMONOVA
Katona: PAVEL JUGYIN
Fiú: JURIJ COKUROV
Kórus:
Gyerekek: Tatyjana Polosina, Maria Rival, Maria Berdinszkih, Anasztaszija Zsdanova

Maszkmester: OLGA KALJAVINA
Fénytechnikus: NAREK TUMANJAN
Hangtechnikus: RUSZLAN KNUSEVICKIJ
Rendezőasszisztensek: IRINA GROMOVA & GABRIELLA TUMINAITE
Beszédtanár: JELENA LASZKAVAJA
A kórus hangtrénere: MELINA PEONIDOU
A kórus szövegének fordítója ógörögből újgörögre: ELSA ANDRIANOU
Dramaturg és tudományos tanácsadó: DMITRIY TRUBOTCSKIN
Koreográfus: ANGELICA CHOLINA
Kórusművek zeneszerzője: THEODORE ABAZIS
Zeneszerző: FAUSTAS LATENAS
Jelmeztervező: MAXIM OBREZKOV
Díszlettervező: ADOMAS JACOVSKIS

Rendező: Rimas Tuminas

A(z) Nemzeti Színház előadása