„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?
– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.
– És ha nem?
– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.”

A karantén közepén úgy döntöttem, hogy odaköltözöm a nagymamámhoz. Ő 97 éves, én 35. Találkozni akartam az imádott, idealizált és elérhetetlen emberrel, szembenézni a kapcsolatunkkal, és az azt övező feszültségeken keresztül végső soron – magammal.

A kapcsolatunkat egyszerre határozza meg a köztünk lévő megbonthatatlan szövetség, illetve Nagymama traumái, amelyek engem is terhelnek, és nehezen kielégíthető vágyakhoz és még nehezebben feloldható szorongásokhoz vezetnek. Beköltöztem, és kísérletet tettem arra, hogy mindezzel leszámoljak. Az együtt töltött 32 nap alatt a lakás szokatlan buli helyszínné alakult: finom ételek, pezsgők kerültek elő, egy rejtélyes férfi egy dalt énekelt a messzeségből, varjak érkeztek, leesett az első hó, álarcokat húztunk, és az idősíkok csak egyre jobban összekeveredtek.

Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél, Göndör László

Somoskövi Bence és Nagy Botond – hangmesterek

Lengyel Ákos Papa – technikus

Láng Alexandra - hang- és videóvágó, koncepció

Bartha Máté – dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása

Ördög Tamás – külső konzulens
Horváth Lili Olga – pszichológus konzulens, koncepció