Egy cirkuszi társulat élete zajlik előttünk. Ez a cirkusz - mint a dalokban - részben az, ami, részben a világ, létezésünk modellje ("Színház az egész világ..."). Így valamennyi szereplő is egyszerre valóságos és metaforikus.
I. rész
Egy premier előadás végével kezdődik a játék. Tapsvihar, bravózás, majd - mint egy megismételt finálé - hangzik el a címadó dal. /Miénk ez a cirkusz/ Utána bezárul a "negyedik fal", gratulációk, bankett, buli /A mi kocsmánk/, csak a Fiú és a Bohóc nem vesz benne részt. A Bohóc, mint egy Chagall - figura, a légtérben hegedülve idézi meg a kékruhás Lányt /Hajnal/. Már a Fiú is látja. Közös látomásuk közös sorsukra utal. A Fiú a valóságost, a nőt kívánja elérni, a nem nélküli Bohóc vágya a lélek. /Álomarcú lány/ Lassan mindenki kiszivárog a bankettről, ám ők már csak a Fiút látják és hallják. Ő nem adja kisajátított ideálját. A Bohóc egy bohóctréfában gúnyolja ki a Fiú szerelmét /Kakukkos karóra/, míg a Cirkuszigazgató hivatására, az ezzel járó felelősségre és kötelességre figyelmezteti a Fiút. /Fiú/ A Fiú számon kéri a Bohócon egykori barátságukat, a Bohóc visszaválaszol, majd újra a Fiú és újra a Bohóc, majd a veszekedés átragad az egész társulatra. /Ugye, mi jó barátok vagyunk/ Végül - mint minden büféveszekedés - ez is közös bölcsességbe torkollik. /Mindenki másképp csinálja/ és folytatódik a buli a Mama vezetésével. /Gyere, gyere ki a hegyoldalba/. A fergeteges hangulat közepette a társulat bulistáinak kétségei vannak a Mama énekes képességeit illetően /Sose mondd a mamának/, ám lánya bimbózó nőiességét nagyra értékelik /Ő még csak most tizennégy/. Míg a buli zajlik, a tér két oldalán a Fiú és a Bohóc szól magányáról /Szerenád a szerelmemnek, ha lenne/, s a Lány megjelenik, valahol messze fenn a trapézok között. /Gondolj rám/ A Fiú felküzdi magát hozzá és valóság lesz az álombéli nő. /Vallomás/ Míg a szerelmesek egymás karjában nyugszanak a trapéz kilépőjén, a Bohóc fájdalmas monológját halljuk. A Lány felébred, hallja ezt a lénye lényegének szóló vallomást. /Mindent megtennék/ A Bohóc eltűnik, a Lány utána mozdul. A Fiú fogja, szorítja, drámai kettősük kétségbeesett trapézszámmá válik. A Lány keze lassan kicsúszik a Fiú szorításából, zuhanni kezd és semmivé foszlik. /Hagyd a könnyeket/.
II. rész
A szín közepén bőröndök, poggyászok. Mögötte a társulat, mozdulatlanul. Elől a Fiú hívja a Lányt, aki valahonnan a messzeségből válaszol. /Várlak/ A Cirkuszigazgató és csapata menni készül. /Az Ígéret Földje/ A szám közben még egyszer benépesülnek a cirkuszi díszletek, működésbe lépnek a masinériák, majd lassan megállnak, lejárnak. A félelem lesz úrrá, a bizonytalanság, a pánik. /Mondd, mire van/ A Cirkuszigazgató bölcsessége tesz rendet /Miért ne játszhatnánk el jól/ Ám a Fiú csalódott és reménytelen, el akarja hagyni a társulatot. /Kék asszony/ A Papa /Cirkuszigazgató/ és a Mama fáradt figyelmeztetése elbizonytalanítja. /Nem olyan könnyű/ A Cirkuszigazgató összeszedi erejét és megfogalmazza a hivatás lényegét, ars poeticáját. /Sziszifuszi blues/. A Papa kifáradt, elhagyja ereje, összeesik. Haldoklása közben látja a most már megkérdőjelezhetetlen távlatot, a ?túlsó parton? a Lány várja. /Ha eljönnek az angyalok/ A társulat döbbenten ébred rá: egyedül maradtak, nincs út sehová, most rajtuk a sor. /Miénk itt a tér/. A Fiú és a Bohóc már egymást erősítve fogalmazza meg közös kötelességüket. /Neked írom a dalt/. És indul újra a cirkusz, kigyúlnak a fények, harsan a zene és újra kezdődik a megállíthatatlan körforgás. /Miénk itt a cirkusz/. Sötét, taps. Ám a tapsrend helyett a társulatot látjuk bőröndökkel és poggyászokkal és kapunk egy kis útravalót. /Magyarország/.
A(z) Pannon Várszínház előadása
Hozzászólások