A világhírű drámaíró egyik legsötétebb tragédiája. Királygyilkosság, gonosz erők, szellemek, boszorkányok, sár és vér. A hatalom mechanizmusát és az emberi természet legsötétebb bugyrait Horgas Ádám rendező-zenész-koreográfus veszi górcső alá - ezúttal a Nagyszínpadon folytatva az előző évadban bemutatott Vérnászban megkezdett látványszínházi munkát.
Iszonyatos földi-égi-háborúval, szédületes fortisszimó indítás. Harcos hõseink, a másodikxsíkban veszett harci jelenetek, vetített inferno, letaglózó zene: tökéletesen összehangolt monumentális felütés. Horgas Ádám összmûvészeti koncepciója a realizálás profeszszionalizmusával hitelesítõdik, az egyszemélyes boszorkány-jóslat, Ágoston Katalin félelmetes szcénája egycsapásra drámai feszültséget teremt.
Kállay Géza fordítása friss szemlélettel értelmezi újjá a textust, bátran alkalmaz mai elemeket, pl. biogazdálkodást említ, de az erõtlen együttes nem tud élni a lehetõséggel. Szerepeket látunk, nem karaktereket, melyek kizárólag a rendezõi gesztusok által kelnek valamelyest életre. Pavletits Béla macbeth-i vívódását egyedül torokszorító szalagakrobatikája jeleníti meg, de hol van a Lady esztelen hatalomvágya, hol van a trón birtoklásából
fakadó zsarnoki mámor?
Mindent a rendezõi invenció visz, a csúcspont a királyi vacsora. Horgas Ádám gyilkos sanzonját ditõzi vörösben, káprázatos muzikalitással énekli, játssza a nemrég még púpos vészbanya, hát ha kell, százszor irjuk le a frenetikus Ágoston Katalin nevét! A refrének között emelkednek fel a mélybõl az áldozatok véres kísértetei, a rémlátomások a mi tudatalattinkban tükrözõdnek igazán. És itt volt még a Kapus híres monológja, melyet szintúgy
a páratlan szuggesztivitású színésznõ deklamált elképesztõ erõvel...
Egészen biztos, hogy nem maradt idõ és energia a befejezésre. Nem hisszük, hogy a rendezésnek ne lenne víziója a birnami erdõ gigantikus megjelenítésére, lehetetlen, hogy a végsõ párbaj egy satnya pisztolylövéssel intézõdjön el! Legalább a kezdõ csataképet kellett volna visszakötõ elemként megismételni, beleillesztve a döntõ leszámolás mozzanatait. Így a finálé, az elõzõ statikus semmiségekkel terhelve, kioltotta az elsõ rész brutális feszültségét.
Ám a konklúzió mégis az, hogy ez az út fölfelé vezet, nedvdúsan frissíti a színház avitt légkörét, újabb biztató állomása Horgas Ádám alkotói pályájának. A nemrég felbukkant ritka tehetség, a tajtékos egekbõl alászálló isteni Primavera, Ágoston Katalin képbe hozása pedig egymaga kiemelkedõvé varázsolja a merész vállalást.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások