La Mancha lovagja

zenés színmű, magyar, 2011.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Alonso Quijana. No, ő vajon ki lehet? Ismerik ám őt, csak éppen nem ezen a néven. A fent nevezett derék spanyol földbirtokos szemeiben néha furcsa tűz lobog, és ekkor már így hívják: a rettenthetetlen lovag, Don Quijote de La Mancha!
Miguel de Cervantes (hol máshol, mint börtönben) nemcsak megírta nekünk Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha történetét, de balszerencséjére szereplőként még belekeveredik a musical változatba is. Így, habár életében nem sok kézzel fogható előnyét élvezte művének, de legalább holtában sem lehet nyugta. Dale Wassermann 1959-ben olyan televíziós filmet forgatott Én Don Quijote címmel, ami megragadta Joe Darion dalszövegíró és Mitch Leigh zeneszerző (valamint rajtuk kívül még húszmillió tévénéző) figyelmét. A Man of La Mancha című musicalt 1965-ben mutatták be a Broadway-n, majd eljátszották még kettőezer-háromszázhuszonnyolc alkalommal. Ez idő alatt öt Tony-díjat söpört be az előadás, benne a Legjobb musical díját is. Maga a mű játék a játékban szerkezetű, Cervantes meséli el nekünk és cellatársainak a búsképű lovag történetét, miközben kihallgatására várnak. Fekete Péter rendezésében a porondszínházi térre komponálva egy kissé komor mese bontakozik ki szemünk előtt, ahol az álmok felszabadító ereje természetesen majd megteszi hatását, de ehhez mindenkinek hinnie kell benne.

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2011. május 13., Békéscsabai Jókai Színház

Stáblista

Hozzászólások