Tolsztoj világhírű regényének számtalan feldolgozása ismert. Színpadi és filmes adaptációk tucatjai születtek ennek a nagyívű szerelmi történetnek az első kiadás óta eltelt bő 140 évben, aktualitásából mégis mit sem vesztett. A legmélyebb és legemberibb érzelmekről: a szerelemről, szenvedélyről, csalódásról és féltékenységről szóló tragikus kimenetelű, mégis katartikusan gyönyörű történet nem véletlenül ragadja magával olvasók és nézők millióit évről évre.
Nagy András változatában minden sorsfordító találkozásra pályaudvaron kerül sor: hol Moszkvában, hol Szentpéterváron, hol a földbirtokossá lett Vronszkij vidéki birtokán, ahol a legfejlettebb nyugati technológiával épül a szerelmüknek is emléket állító Anna Karenina Pályaudvar. Ott látjuk láztól égő arccal Annát az első Vronszkijjal táncolt felkavaró mazurkáról megszökvén; ott a csapatát a harctérre az új szerelem miatt nem követő lefokozott fiatal hadnagyot; a friss kitüntetésével is boldogtalan, elhagyott Karenint. Itt osztódnak a kiüresedett házasság megmentését célzó okos tanácsok, majd szívódnak is vissza annak tarthatatlanságát megélvén; itt adják-veszik a versenylovakat, amelyekkel Alekszej (nem a Karenin; a Vronszkij) szeretne kisiklott életének új távlatot adni… és itt, a síneken ér véget egy világhíressé lett románc.
Karenina Anna története számunkra csak ürügy. Apropó arra, hogy visszaemlékezzünk egykori és jelen szerelmeinkre, hogy mérlegre tegyük, hova vezethet az érzékek anarchiája vagy épp kérlelhetetlen logikája; hogy megtapasztaljuk, hol húzódnak szabadságunk határai; hogy bőrünkön érezzük: a szerelem nem egyszerűn csak szenvedély, hanem sors, ami ha a hatalmába ejtett bennünket, egyszerre lehet száguldás és zuhanás, és jobban tesszük, ha nem hajszolni próbáljuk, hanem elviselni.
A(z) József Attila Színház előadása
Hozzászólások