„Egy kis fényért az életem az ár, jó estét nyár…” énekli Fejes Endre 1969-ben megjelent igaz történeten alapuló regényének főhőse a Presser dalokkal kiegészült színpadi adaptációban. 1969 régen volt, a szocialista Magyarország életérzései messze már, mai fiataloknak történelemkönyv. Többször hallottam porosnak nevezni a művet, de vajon miért? A magát görög diplomataként előadó Viktor, saját életét annak minden perspektívájával kilátástalannak, értelmetlennek ítéli. Pedig képességei jók, tanulhat, diplomát szerezhet; és akkor mi van? Lesz egy szar magyar mérnök. Ehelyett választja azt az életet, amiben meghajolnak előtte frakkban, szmokingban… Olyanok, akik, ha tudnák, hogy valójában kicsoda, emberszámba sem vennék. De ha virulnak a százasok, és fényes luxusautóból száll ki az ember, akkor már érezheti magát embernek. Akkor a szép nők is észreveszik, sőt szerelmesek lesznek… Ez a kitörési vágy, a látszatélet, a fennhéjázás kényszerűsége, az egzisztenciális kasztrendszer életérzései valóban olyan messze vannak tőlünk…?

A(z) Móricz Zsigmond Színház előadása