"Johan és Marianne a konvencióknak és az anyagi biztonság ideológiájának gyermekei. Soha nem érezték polgári életmódjukat nyomasztónak, vagy hamisnak. Beilleszkedtek egy szokásrendszerbe, amit készek továbbvinni. Eleinte csaknem ideális képét adják a házasságnak. Apró gondok jelentkeznek ugyan, de csak olyanok, amiket az ember tréfás egyetértésben old meg. Aztán jön a csapás: Johan bejelenti, hogy szerelmes egy másik nőbe, és szeretné felbontani a házasságát. Mariannét teljesen kiszolgáltatottá teszi a váratlan bejelentés. Amikor hosszabb idő után találkoznak, a nőn a gyógyulás jelei mutatkoznak, Johannak viszont kezd rosszul menni a sora. Találkozásuk kínos és esetlen, mégis néhány rövid másodpercre elérik egymást az elszigeteltségen át. Megfordul a helyzet: ettől elszabadul a pokol. A nő kezd talpra állni, a férfi alól egyre inkább kicsúszik a talaj. Elhatározzák, hogy együtt adják be a válópert, ám amikor találkoznak, hirtelen felrobban az évek óta elfojtott agresszivitás. Kivetkőznek emberi mivoltukból, egy céljuk van, hogy testileg-lelkileg meggyötörjék a másikat. A teljes pusztulásból két új ember kezd felemelkedni: újratanulják önmagukat. Minden kapcsolatuk továbbra is zavaros, az életük egy sor nyomorúságos kompromisszumra épül. Megoldás nincs, elmarad a happy end. Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne." (Részlet Ingmar Bergman bevezetőjéből)
A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások