Egy Isten-háta-mögötti, elhagyatott kastélyban Adolf Hitler, Angela Merkel, az ABBA barnahajú
énekesnője, és két keményvonalas „fajfenntartó” német nő beszélgetnek. Akár egy szaftos, és nem
feltétlenül „píszí” vicc is kezdődhetne így, és bár O. Horváth Sári HITLER ABBÁT ÉNEKEL c.
drámája nincs híján a humornak, elsősorban mégsem poénról van szó, hiszen a csattanó éppen abban
van, hogy ezeket az egymástól talán olyan távolinak tűnő karaktereket, képes egymás mellett,
kivételesen emberi hangon, már-már egy polifón hangszimfónia módjára megszólaltatni. A szövegből
készülő előadás, melynek pikantériája, hogy az író egymaga a darab rendezője is, a II. világháborús
miliő már-már abszurd magasságokba emelkedő félfiktív-mozzanatait és jelenkorunk két meghatározó
egyéniségének önmagukkal vívott csatáit egyszerre láttatja. A német ex-kancellár és az újjászületett
ABBA együttes Frida nevű énekesnője egy szerencsétlen véletlen következtében egy egykori
Lebensborn-otthon – azaz a náci Németország fajfenntartó intézményének – épületében találnak
menedéket a vihar elől, ahol a Vezér múltbéli látogatásának képzeletbeli eseményei és azok szereplői
még mindig szellemként kísértenek. O. Horváth Sári keserédes hangvételű szövege, és a belőle
készülő előadás nem riad vissza a tabuk feszegetésétől, a helyzetek abszurditásának pellengére
állításától. Teszi mindezt úgy, hogy végig nagyon emberközeli marad, és a húsbavágó kérdéseket is
igyekszik derűvel ellensúlyozni.

„Enyhe zápor.
Az égre nézek.
Az égre nézek.
Az égre nézek és még tovább. Messzebb. Messzebb akarok látni.
Felszakadozik a felhőzet.
Elzúg egy vadászrepülőgép.”

A mű létrejöttét a Nyílt Fórum támogatta.