„Tűéles mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat darabját. Kemény, fémes és szégyentelen.” Mestyán Ádám: Magyar Narancs

A darab a táncosok árnyjátékán alapul, amelyet videó vetít ki a színpadon elhelyezett négyzet alakú platóra. Az árnyak birodalmában tett fantáziautazás egyértelmű szimbólum. Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igazság, a lemeztelenített valóság megtalálása - ez a mindenek felett hajszolt és vágyott cél.

A platóra kivetített árnyékok vonzzák a tekintetet. Nemcsak a nézőket, a táncosokat is rabul ejti saját önálló életre kelt sziluettjük látványa, együtt mozognak vele, megpróbálják megragadni, valamiképpen birtokba venni. Az előttünk karnyújtásnyira elsuhanó, csalogató, vagy éppen rémületes árnyak végül mégis megfoghatatlannak bizonyulnak.

A nyugati ember féli és le akarja győzni az árnyékát. A japán kultúra, amely Frenák Pál munkásságára mély hatást gyakorolt, ezzel szemben a belső tartalmak felé fordulást erénynek tartja. Frenák ebben az alkotásában arra tereli a néző gondolatait, hogy az árnyék erősebb, mint a test, mert nem fog rajta az elmúlás, és mivel lehetetlen megzabolázni, talán inkább el kell fogadni, fel kell benne oldódni.

Díszlet: Kiss Péter, Emmanuel Piret
Jelmez: Maryse Khoriaty
Zene: Fabrice Planquette
Videó: Jean-Sebastian Leblond Duniach
Technika (fény): Marton János
Technika (hang): Hajas Attila
Színpad: Zoltai György

A(z) Frenák Pál Társulat előadása