"Maga a téma valószínűleg megírható lett volna kisregényben. A végeredmény ugyanaz lett volna: egymást szerető két ember oly mértékig meggyűlöli egymást, hogy aztán soha nem találkoznak, az apa nem lát-hatja soha többé a gyerekét... kérdés, hogy elhisszük-e, hogy egyetlen este alatt a nagy szerelemből ilyen gyűlölet fakad - ezt vagy el tudja hitetni a színház, vagy nem.... Azt nem lehet állítani, hogy ez nem történelmi drá-ma, dehogynem, az az. De ami az emberek kiszolgáltatottságát és öntudat-lanságát illeti, nem állunk jól. Az is látható, ahogy Kelet-Európában megvan a politikai akarat arra, hogy az indulatokat önös politikai céllal embertelen mederbe tereljék. Túlságosan optimista nem vagyok ez ügy-ben... abban az időben Magyarország a béke szigete volt, a háború messze zajlott, és sokan, akik valóban fenyegetve voltak, egyáltalán nem érezték magukat veszélyben. Nem lehetett igazán felfogni, hogy mik lehetségesek, és nem lehetett tudni, mi minden förtelem fog kijönni az emberekből. MA nehéz dramaturgiailag a dolog, mert úgy néz ki, hogy a férfinak eleve igaza van, hiszen tudjuk, hogy aztán az történt, amit ő mond. Közben a másik kettőnek is igaza van... ők nem hiszik, hogy ilyen rosszra fordulhat a helyzet - hát ép elmével nem is lehetett elhinni. Ebben a történetben az kapott meg, hogy itt mindenki életben maradt. Ez az a kivételes család, ahol mindenki megúszta, és mégis tragikus a dolog, mégis helyrehozha-tatlan, ami velük történt."
(Blastik Noémi: A kultúra nem segít - beszélgetés Spiró Györggyel)
A(z) Pécsi Nemzeti Színház előadása
Hozzászólások