Életem, Zsóka!

játék, 2 felvonás, magyar, 2000.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Harminchat évvel ezelőtt, ilyen decemberi időben, pontosan a hó 13. napján, pénteken és ráadásul Luca napján került először színházi közönség elé munkám, mégpedig éppen a most újra bemutatásra kerülő Életem, Zsóka!. És, íme, annyi más darabom bemutatója után ismét átélhetem azt az örömmel vegyes izgalmat, amit pályakezdőként érezhettem a Nemzeti Színház kitűnő művészeinek játéka láttán. Az Életem, Zsóka! A becsületről és annak megcsúfolásáról, a hűségről és annak elárultatásáról, a szerelemről és annak megaláztatásáról szól. Köves Ferenc író a művészi tisztesség elkötelezettje. Írásait azonban a kor kultúrpolitikusai, köztük egykori barátja, Rácz rebellisnek ítélik, emiatt megélhetési és megjelenési gondjai támadnak. De bátorító és szerető társra talál Zsókában. A nő nem csak a férfiba szeret bele, de a megalkuvást nem ismerő írót is tiszteli Kövesben. Ám amit a politkai nyomás nem tudott elérni, megteszi a pénz csábító ereje, Kövest rossz tanácsadói beleviszik egy silány, de jól fizető tévésorozat megírásába. Ezzel nem csupán addigi elveit tagadja meg, de elveszti Zsóka megbecsülését sőt szerelmét is, sőt a még korábban biztató példáért éppen hozzá forduló, mert az életét tisztázni akaró Rácznak az öngyilkossága is az ő lelkét terheli.
Ha magatartásunkban valamely ponton feladjuk igaz valónkat, minden más tevékenységünk is csakhamar hamissá válik. Nincs kétféle tisztesség: egy magánéleti és egy közéleti. Az erkölcsi tartás teljességet kíván. Zsóka azt kérdi: miért nem lehet tisztán megtenni életutunkat.
Miért? A kérdés ma is éppen olyan időszerű, mint harminchat éve.
(Szakonyi Károly)

A(z) Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista

Hozzászólások