Az ÉJJELI MENEDÉKHELY 2001-ben Magyarországon szándékaink szerint tehát a kilátástalanságról kell szóljon. A megrekedt sorsokról, a mozdulni képtelen állapotokról, amelyekben folyamatos kín a létezés, de amelyekben szokásjog immár, hogy lemondunk nem csupán egymásról, de legfőképp magunkról. Mindez nyilván azokon az esélytelen szinteken a leginkább drámai, amelyeken az alkalmazkodási képesség a legádázabbul próbára tett, amely szinten a legnyersebben nyilvánulnak meg a pillanat kizárólag időszerű motívumai: indulataink!?
A közeg csupán ?a mese? egyik sajátossága, de korántsem egyetlen tenyészete. Félő, az ÉJJELI MENEDÉKHELY lakóinak szorongásait hasonlóan kínzó idegenültséggel élhetjük át számos más, egzisztenciálisan tűrhetőbb körülményeink között is bárhol, bármikor, bárkikkel együtt, ha lemondunk arról az esélyről, hogy csakis a magunk és a mások emberi méltóságának megbecsülése teheti építhetővé a mát és a holnapot.
Az ÉJJELI MENEDÉKHELY humanizmusa a mozdulásba, a kilábalásba, az emberebbé válásba vetett reményre sarkall, s azok fölött ítélkezik, akiket attól megfoszthattak mások, illetve akik attól megfosztják sajátmagukat.
(Verebes István)
A(z) Újszínház előadása
Hozzászólások