Mi lesz a jelentéktelenebb pillanatokkal? Hogyan szelektálódnak az emlékek az idővel? Hova raktározódnak? Mi hívja őket elő? Egy érintés, egy illat, egy zene, egy szó?

Sok-sok kis képből, élményekből, emlékekből vagyunk valójában. Valahogy az határoz meg, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk életünk során, hogy milyen hatások értek minket, hogy mit éltünk meg érzelemmel telítve pozitívan vagy negatívan. Az, ami megfogott minket, befolyásolta később a döntéseinket; sok kicsi fontos pillanat visz minket az életutunk elágazásain vagy jobbra, vagy balra. Az élményeknek hosszabb ideje van belénk ivódni, de van, ami tényleg csak egy pillanat: amikor valami belénk hasít, és elönt minket a boldogság.

Ez nem lehet puszta véletlen. Ez kémia, mikor elakad a lélegzet valami csodaszép láttán. Amikor észreveszem, hogy most minden csak úgy jó, amikor belém nyilall a fájdalom, vagy felfoghatatlan rossz hírt kapok, amikor igazán beleolvadok egy ölelésbe.

Valami történik az agyunkban, a hormonrendszerünkben elindul a kémiai reakció. Ugyanakkor az idő múlásával nem biztos, hogy pont ezekre a pillanatokra emlékezünk, hanem inkább egy-egy jelentéktelennek tűnő pillanat ég be valahogy a tudatunkba.

Platón szerint születéskor minden emberi lélekre viaszbevonat kerül, melyre életünk végéig gyűjtjük a „be-nyomásoka”: mélyebbeket és olyanokat is, melyek könnyen eltörölhetők – felejthetők. Pillanatraktárak vagyunk elkerülhetetlenül, és míg élünk, emlékezünk, és tovább gyűjtögetünk.

Alkotók, előadók: Béky Emma, Nagy Csaba Mátyás, Z-Ujszászi Dorottya, Lukács János

Asszisztens: Jantner Emese

Zene: Szekér Gergő

Fény: Pető József