L’HERITAGE (ÖRÖKSÉG)
„A táncelőadást Bernard Marie Koltès drámája ihlette. Ellentétben a szerző későbbi, meseszerű darabjaival, az Örökség a szív legbelsőbb hangjait, a tudatalatti rejtelmeit kutatja, melyben az ember kielégítetlen vágyaival szembesül, és önkontrollja elől menekül. A táncjáték: merülés a lélek sötét, rejtett bugyraiba, ahol az álom rémálommá válik.
Az előadás zenei világa széles skálán mozog: Bach és Vivaldi mellett olyan kortárs zeneszerzők művei is hallhatók, mint Arvo Part és Max Richter.”
Koreográfus: Walter Matteini
ELEGIA (ELÉGIA)
„Mese az új identitást kereső emberekről, akik száműzetésük pillanatában ismeretlen mezsgyére lépnek, hogy egyszer visszatérhessenek önmagukhoz. Mese az elveszett pillanatokról, a nyugalom és a természet kereséséről. A darab során a szereplők ugyanabba a zavaros történelmi pillanatba ékelődve találják magukat, amikor az ember úgy érzi: nincs mit veszítenie. Az újrakezdés reménye azonban erőt ad és az ellenállás, az életért folytatott küzdelem felülkerekedik. A mű kórustánc, amely az összefonódó pályák örvényébe, egy látszólagos ős-káoszba sodor, végül azonban a választás állapotához vezet vissza, és új reményt ad.”
Koreográfus: Enrico Morelli
A(z) Szegedi Kortárs Balett előadása
Hozzászólások