Még egy nő-férfi/férfi-nő duó, már megint és végeérhetetlenül... és itt a Csárdás a zivatarban, egy hajdani coup de foudre, amikor leszakadt az ég, minden sötétségbe borult és csak a villámok világították meg a sziklás tájat… mindenki menekült, de ők ott álltak a tombolóviharban és még nem tudták, de már érezték, hogy elvesztek, hogy minden, ami volt elvész, összeomlik és nem tudni mi jön, de ez elől már nincs menekvés, az a villám, az a coup de foudre lecsapott…hát, például így.

Az együttes életében már több duó született (Cult,Co-Ax, Coda, In Sol – In Luna), amelyek óhatatlanul (és vállaltan) a két nem viszonyának különböző aspektusait vizsgálták az egymásrautaltságtól a kiszolgáltatottságig, az alá-fölé rendeltségtől az egymást kiegészítő harmóniáig, a szerelemtől a közönyig, az elérhetetlen vágyakozástól a beteljesültség csömöréig. A Csárdás a zivatarban mindezek szintézise, az egymást taszító és vonzó, egymás nélkül nem létező pólusok paradoxona.

Persze ez a csárdás lehet a mi közép-európai létezésünk metaforája is, itt a Kárpát-medencében téblábolva, pörögve, forogva, bukdácsolva és vagdalkozva, hitehagyottan, reményvesztetten, új erőre kapva és csodára várva. És az a zivatar, szélvihar, jégverés talán nem csak bennünk tombol?

Zene: Lukács Miklós (cimbalom), Kovács Jeromos (elektronika)

A(z) TranzDanz Társulat előadása