Csiky Gergely darabjának eredeti címe – A proletárok – elsőre talán ismeretlenül hangzik: A proletárokat a létező szocializmusban, leánykori nevén Kádár-korban „Ingyenélők” címmel játszották – ha játszották egyáltalán. Azért a címváltoztatás, mert a proletár szó akkoriban mást jelentett; és azért „ha egyáltalán”, mert proletárok ide, ingyenélők oda, a mindenkori felső, és kevésbé felső középosztály tagjai akkor is, ott is – mármint a Kádár-korban – magukra ismerhettek az alakjaiban, ha volt hozzá merszük, illetve pofájuk. Legfeljebb akkor kádereknek, illetve kádergyerekeknek hívták őket.

A proletárok, illetve az ingyenélők valójában a dzsentrik, annak az osztálynak a tagjai, amely osztálynak egyetlen tudása, képzettsége, tulajdonsága, és erénye a megfelelő származás volt: megfelelő annyiban, hogy a szüntelen hangoztatásával, valamint a dzsentri-szakzsargon és a dzsentri-etikett alkalmazásával mindenféle előnyökre lehetett szert tenni, pereket lehetett megnyerni, állami szinekúrákhoz lehetett feljebb lehetett kapaszkodni a társadalmi ranglétrán – és a magánéletben sem jött rosszul, ha dzsentrinek születik az ember, sőt, a leánykérésnél alig akadt ennél nyomosabb érv. Hát már hogy akadna: a szépség elfonnyad, a vagyon megcsappan, az ész trónfosztatik – ám a dzsentri mindig dzsentri marad: mindig lesz zsíros állása, és mindig nála landol a támogatás.

És máris megérkeztünk Csiky Gergely proletárjai közé: ez a darab a házasságról, illetve annak megkötéséről és bonyodalmairól és akadályairól szól. Szereplői – mert hősöknek nevezni őket még egy efféle kedvcsinálóban is ordas túlzás lenne – szélhámosok, éspedig egymást zsaroló szélhámosok, akik egy házasságkötés (nem a sajátjuk: a nekik kiszolgáltatott hozzátartozóké) árán igyekeznek kikecmeregni a csávából, ahová korábbi szélhámosságaikkal manőverezték magukat. Vagyis, ha komoran tekintenénk rá, vérbűn és prostitúció és…

Komoran letekinteni azonban leginkább Európa hófödte erkölcsi bérceiről lehet, mi viszont magyarok vagyunk, bumfordiak, kívülről nézve viccesek, belülről tragikusak – de mindig megtaláljuk a két pont közti legrövidebb kacskaringót; ami pedig a nyelvünket illeti, na, azt alaposan felvágták, ha dumálhatunk, rögtön az eszünk is megjön hozzá, és, csodák csodája, elérjük, amit akartunk – még akkor is, ha kivételesen nem valami ordas disznóságot akarunk.

Ennyit a darab eredetijéről: hogy aztán a brutális átírás Paganinijei, a Mohácsi-testvérek mit művelnek vele, azt egyedül a Jóisten, illetve színházszakmai megbízottja, az Ürdüng tudja.

A(z) Budaörsi Latinovits Színház előadása