-építkezés egy részben, bontott anyagból-

Van az életnek az a változata, amikor a fölöttünk álló konfliktusok megváltoztatják a normáinkat.
Megköttetik velünk a gyökérkompromisszumainkat. Kifordítanak bennünket a bőrünkből. És a
történést még ekkor is úgy nevezzük, hogy élet. Meddig? Hol ér véget, és hol kezdődik az a másik? És
mi van, amikor a kettő között nincs pregnáns és egyértelmű átmenet? Amikor átcsúsznak egymásba,
összefonódnak, és az élők a holtak cipőiből kanalaznak.
Huszonnégy éves korában elhunyt Anas al-Basha, az utolsó aleppói bohóc.
Ugyanazon évben terrortámadás áldozata lett Asia Ramazan Antar, a kurd Női Védelmi Egység
gerillaharcosa. A valóságban nem találkoztak, de Chagall egén biztosan együtt repülnének át. Nálunk
is.
“Azt hiszem, el tudnék menni, hogy az állatokkal éljek, olyan békések és szerények,
Soká, soká állok és nézem őket.
Nem izzadnak és nem nyöszörögnek sorsukon,
Nem fekszenek ébren a sötétben, siratva bűneiket,
Nem keserítenek el Isten iránti kötelmeik megvitatásával,
Egyik sem elégedetlen, egyik eszét sem veszi el a bírás tébolya,
Egyik sem térdel a másik előtt, sem egy ezer évvel előbb élt fajtájabeli előtt,
Egyik sem tekintélyes vagy szerencsétlen az egész földkerekségen.”
Walt Whitman

A(z) Stúdió "K" Színház és Manna Produkció előadása